dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére
1937-2026
Hát, elment Ő is. Süveges főorvos úr annak a nagy ceglédi szülészorvos generációnak utolsó tagja volt, akikkel még a Bocskai úti szülészeten dolgozott a pályája kezdetén, – dr. Nagy Péter, dr. Kovács Tibor, dr. Pusztai Géza főorvosokkal. A Bocskai úti osztály igencsak messze esett a „nagykórháztól”, a város másik felében működött. A mai szemmel már elképzelhetetlen, ha szülésnél, műtétnél transzfúzióra volt szükség, a műtős ment a vérért kerékpárral a „nagykórházba”. Éjszaka, nappal, hidegben, melegben. Ultrahangnak, magzati szívhang monitorizálásnak még se híre, se hamva nem volt. A magzati szívhangot fatölcsérrel (sztetoszkóppal) észlelték. Nem volt labor, nem volt intenzív osztály. Egy terhességi teszt eredményére 4-5 napot kellett várni. Ma ez 1 perc, minden gyógyszertárban kapható.
Mindezeket a tapintásnak, szemnek, kéznek és persze a tapasztalatnak kellett pótolni. A szülészet-nőgyógyászat mesterei – mi, a kezdőorvosok szemében – művészei voltak ők. Az 1969-ben megnyílt új, – akkor modernek számító – kórházban csatlakozhattunk hozzájuk a hetvenes évek elején. Kezdő, botladozó szakmai lépéseim mögött Ő és a dr. Kovács Tibor főorvos volt a biztos pont.
Olyan érzésem volt mindig, ha Gyula a közelemben van, nem lehet baj. Ő soha nem oktatott, nem magyarázott, de ha figyelt az ember, nagyon sokat lehetett tanulni tőle. És tanultunk is!! Az 1970-es években nagyon sok fiatal, kezdő szülészorvos fordult meg az osztályunkon. Addig, amíg Budapesten nem jutottak hozzá az „álom” álláshoz, a ceglédi szülészeten tették meg az első szakmai lépéseiket. Gyulát nagyon szerették, persze Ő is büszkén atyáskodott az éppen csak kezdő doktorok, doktornők felett. Közel ötven év után is – ha kongresszusokon találkozunk – idézik az aranyköpéseit, ami mindig úgy kezdődött: „no nudlikám” ……, aztán jött a feladat, vagy a jótanács, néha meghökkentő csomagolásban.
Az évek múlásával, – ahogy az lenni szokott – a tanítvány túlnő a mesteren, de Gyulát ez egyáltalán nem zavarta. Soha nem irigykedett. Nem ismerte a szakmai féltékenységet. „Én már ezt nem tudnám így csinálni” – mondta, ami egyrészt dicséret volt, másrészt persze túlzás. Dehogy nem tudta volna megcsinálni …. Azok közé a ritka szülészorvosok közé tartozott, aki nem akart a legújabb nyugati autóval járni. Nem akart új házat, úszómedencével. Nem akarta a nyári szabadságát divatos, tengerparti szállodákban tölteni. A nyugalmat szerette. Az szerette, ha béke van körülötte. Bár élete folyamán sok kisebb-nagyobb egészségügyi problémával küszködött, de aggódni csak a gyerekeiért tudott. Magáért soha. Nagyon büszke volt Péter unokájára. Én pedig arra, hogy engem kért meg a terhesség követésével és a szülés levezetésével.
Gyuláéknál – Kati feleségével az oldalán – nagy jövés-menés volt. Éjszakába nyúló, világot megváltó beszélgetések, borozgatások. Szerették a vendégeket. Minden fiatal, kezdő doktor megfordult náluk. Volt olyan kolléga, akinek a szépen berendezett lakásukat is átadták, amíg a Balatonon nyaraltak. Egyetemi barátaival, csaknem hatvan éven keresztül, minden évben két napig tartó ultipartit tartottak. A kártya persze csak álca volt. Az együttlét, az egymás közelsége volt a lényeg. Aztán ahogy lenni szokott, nem csak évek múltak….
Süveges főorvos úr, teljesítőképességét felmérve, már a hetvenes éveiben járt, amikor visszavonult az aktív munkából. Amikor meglátogattam, mindig nagy örömmel fogadott. Már a kapuban hallottam, ahogy örömmel kiáltotta a feleségének, „a Pali van itt, a Habony Pali”. Beszélgettünk, a száraz fehér bort szerette, nagyon sok szódával. Nagyon érdekelte mi történt az osztályon. Ilyenkor mindent el kellett mesélni. Felidéztük az izgalmasabb közös műtétjeinket. „Emlékszel…” –mindig így indult. Persze, hogy emlékeztem, hiszen számtalanszor felidéztük már régebben, de ez egyikünket sem zavart.
És ömlött a szakma, és ömlöttek az emlékek. Ugye nem voltam rossz orvos? – kérdezte többször. Nem, Gyula, te jó orvos voltál! Sok-sok, bár pontos szám nincs, de biztosan sok ezer ceglédi, Cegléd környéki baba születésénél segítettél. Nem emlékszem sorsokat befolyásoló szakmai hibára, etikai, jogi problémára a pályád során. Süveges főorvos ismerte a szakmai korlátait. Ezeket soha nem lépte túl és ez egy bölcs dolog, nagyon bölcs. „Ne árts!!”az egészségügyi munka legfontosabb mondata!
De az utóbbi évek találkozásai során szó esett történelemről, irodalomról, egy kis politikáról is, a diákéveiről. Hogyan lett a kecskeméti Piarista Gimnázium diákja a budapesti orvosegyetem hallgatója. Hogyan került Nagykőrösre, majd Ceglédre, Nőkről, szerelmekről is szó esett. Mert hát benne is volt egy kis huncutság. Igy együtt volt ő A SÜVEGES!
Egyszer, nagyon régen, amikor az én fejemen is több volt a fekete, mint az ősz hajszál, azt kérdeztem tőle: Te Gyula! Magyarázd már el nekem, miért van az, hogy az ügyeletben neked este megágyaznak a nővérek? Reggel kiszólsz a telefonon és ágyba viszik a kávét? Én meg kérni sem merek! Ja kisfiam….és a magyarázat soha nem érkezett meg.
Ha egy szeretett barátunk eltávozik – ami mostanában igencsak megesik – mindig marad az emberben egy-két ki nem mondott gondolat, szó, amit talán még jó lett volna átbeszélni.
De Gyula! Ugye mi mindet megbeszéltünk? Vagy ha nem, juttasd már az eszembe! Talán majd egyszer…. Odafent!
dr. Habony Pál főorvos
