6.7 C
Cegléd
2026. február 5. csütörtök
spot_img

„Csak a vak nem látja…”

„A színházakban dolgozó társaimnak, barátaimnak küldöm rövid gondolataimat.
Kívánom, hogy munkátok legyen nagyszerű és eredeti. Mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi. Azt kívánom, hogy segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni, és mindezt szívvel-lélekkel, őszintén, nyíltan és méltósággal tegyétek. Azt kívánom, hogy győzzétek le a viszontagságokat, a cenzúrát, a szegénységet és a nihilizmust, melyekkel közületek sokaknak meg kell küzdeni. Tehetséggel és kérlelhetetlenül tanítsatok arra, hogy a maguk összetettségében értsük meg az emberi érzelmeket. Ez egy egész élet munkája, amelyet alázattal és kíváncsisággal valósítsatok meg. Kívánom, hogy tehetségetek legjavát adva – és ez is csak kivételes és rövid pillanatokban lehetséges – sikerrel fogalmazzátok meg a „hogyan éljünk?” alapvető kérdését. Így legyen!”

Cegléden 10 éve, a Patkós Irma Színház fennállása óta rendezzük meg ezt a jeles ünnepet. Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával és a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár vezetőinek és dolgozóinak hathatós közreműködésével valósíthatjuk meg ezt a programunkat. Ilyenkor a nemzetközi üzenet felolvasásán túl egy-egy új előadással kedveskedünk a város színházba járó polgárainak. Játszottunk már tragédiát, komédiát most zenés vígjátékkal, a Fekete Péter című Eisemann darabbal léptünk közönségünk elé! A nagysikerű előadás méltó tisztelgésnek bizonyult Thalia előtt! A közönség nyílt színi tapsokkal jutalmazta Dallos Zoltán (Fekete Péter), Nagy Dávid (Lucien), Varga Bianka (Colette), Csiki Eszter (Claire) és Kovács Krisztián (futár) kiemelkedő színészi alakítását, valamint Kránicz Richard (Charlie) és Bimbó Brigitta (Szőnyi Ella) mesteri duettjét. Az előadás végén kitüntetésék átadására került sor. A Patkós Irma Színház örökös tagja címet ebben a színházi évadban Kurucz Nikolett (színész), Kránicz Richárd (színész) és Nagy Dávid (táncos-koreográfus) kapták. A színház és a művészeti iskola fennállása óta több tucat kiváló színészt és táncost neveltünk ki- hála az intézményben és a színházban dolgozó kiváló pedagógusoknak, művészeknek-, akik közül sokan örökös tagok is lettek s jelenleg az ország különböző színházaiban, táncszínházaiban dolgoznak és türelmetlenül várják (várjuk) hogy végre Cegléden is állandó társulatként, állandó épületben működve szolgálhassuk a város lakosságát, akiknek igen is szüksége van a Patkós Irma Színház előadásaira, ezt a néző szám is bizonyítja, és csak a vak nem látja!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...