15.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Miért teszik tönkre az embereket?

 

A címzett válaszát megküldte szerkesztőségünk részére, melyet ezúton adunk közre:
„A Ceglédi Rendőrkapitányságra  2012. március  11-én  eljuttatott  ” Nyílt levél a Rendőrkapitányhoz ” nevű közérdekű  bejelentésben foglaltakat megvizsgálva  az alábbi tájékoztatással élek:
A nyílt  levélben az  ismeretlen bejelentő  a vendéglátósokat  közvetve  sújtó azon  rendőri intézkedésekre  panaszkodik, amelyek  a vendéglátó helyeket  látogató, ott   szeszes italt  fogyasztó, majd a  közúti forgalomban  közlekedő  járművezetőkkel szemben foganatosítanak rendőreink.
A Rendőrség jogszabályi  kötelezettségének eleget  téve a  törvény által  megszabott kereteken belül  teljesíti  feladatát, amikor  az ittas járművezetők  kiszűrésére   törekszik. A levél tartalmából kiindulva az emberi élet  értékét a vállalkozói haszonnál  magasabbra  helyezve a jogalkotók akaratának  megfelelően  az ittas állapotban  bekövetkező közúti közlekedési  balesetek áldozatainak  számát  kívánjuk csökkenteni. Ha csak egyetlen ember életét, testi  épségét sikerül megőriznünk, erőfeszítésünk máris nem volt hiába való.
Az elmúlt  éves adatok alapján  célkitűzésünk eredménnyel is járt, hiszen  2011 évben  az előző  évi baleseti  adatok alapján  az ittasan közúti  balesetet okozók számát  jelentősen,  mintegy   1/4-ével  sikerült  csökkentenünk.
A fentiek alapján is jól látható, hogy nem  a szeszes  italt  fogyasztókkal, hanem  az ittasan  járművet  vezetőkkel  szemben  lépünk  fel. Feladatunkat  figyelemmel az elért  eredményekre, és az azokon  túlmutató  bűnmegelőzési eredményekre, a  jövőben is folytatjuk, amelyhez  ezúton  is kérjük  a levélíró és vendéglátós  társainak  együttműködését, hasznos a  tevékenységünket értékelő visszajelzéseit, hiszen  városunk polgárainak biztonsága közös érdekünk! 
Tisztelettel: Ambrus Zoltán r. alezredes rendőrségi főtanácsos kapitányságvezető”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...