A betegszállító megmutatta, hogy az emberség, az empátia nem diplomafüggő. Készséges volt, ahogy később az osztályos orvos is. Elnézést kért kollégája helyett, majd közölte a rossz hírt: a néninek csak napjai vannak. Mindenki elköszönt a földi létben utolsó perceit töltő nénitől. A kórterem zsongott a látogatók zajától, de az utolsó percek mégis csendben teltek. Utolsó szavak, utolsó érintés és véget ért egy földi élet. Nagymamám átadta a lelkét az Úrnak.
Mamának
Élt, míg ideje lejárt,
Küzdött, míg nem hallotta
Isten hívó szavát.
Ment, mikor mennie kellett,
Itt hagyott sok síró lelket.
Életében mindig csak adott,
Így nyitott a mennyben kaput.
Már nem küzd, nem hadakozik,
A lelke az övéihez csatlakozik.
Várja őt mennybéli családja ott fent,
Mi meg mélyen gyászoljuk, itt lent.
Nyugodj békében mama,
Nem felejtünk el soha!
Sírva kerestem Isten vigasztaló szavát, és megkaptam. „Amikor a boldogság egy ajtaja becsukódik, egy másik kinyílik”. Az Úr a mennyben nyitott kaput a mamámnak, és mindenkinek, aki meghalt. Van élet a halálon túl, de az egy másik élet, egy jobb, egy tisztább. A mamám ideje lejárt! Voltak, akik emberségesen viselkedtek az utolsó napjain, és voltak olyanok is, akik nem, de az Úr nem hagyott el a bajban. Nagypéntek és húsvét közeledtével még inkább érezzük Isten áldozatának a súlyát. Minden gyászolót azzal vigasztalnék, hogy a búcsú nem örök, a fájdalom csak időleges, mert ha hiszünk, akkor még találkozunk a szeretteinkkel az Úr országában.
