13.9 C
Cegléd
2026. április 11. szombat
spot_img

Vizsgálati díj

Takarítási félelmemben vártam öt napot és utána bementem a szervizbe, hogy vizsgálták-e már a készülékemet, mivel hiába vártam telefonértesítésüket. Akkor közölték, hogy most vizsgálják és nyugodtan hazamehetek takarítani, majd telefonon értesítenek. Valóban délután szólt a telefonom és közölték, hogy porszívónk nem szétszedhető, ezáltal nem javítható. Természetesen mérgemben reklamáltam, de nem a nagy összeg miatt, az 1270,- Ft miatt, amit telefonon történt egyeztetés után a szerviz vezetője utasítására az ügyintéző nagy nehezen visszaadott. Amit ezúton is köszönök.
Nem vagyok az a nyugodt természetű ember, ezért hazafelé bementem a Kossuth Ferenc utca garázsában egy másik szervizbe, ahol a tulajdonos nagyon készséges volt, a porszívóm egyik lukján bevilágítva egy perc alatt megállapította, hogy a motor nem szétszedhető, ezért nem csapágyazható. Ő ezért nem kért egy fillért sem.
Azért szerencsém volt, hogy az első szervizben nem tudták megjavítani a porszívómat, mert ha az sikerült volna és nyolc napig nem tudok érte menni, naponta még 10,- Ft-nap, 10 kg-nál súlyosabb készülék és videó esetén nettó 40,- Ft/nap tárolási díjat is fizetnem kellett volna a vállalási határidőt követő 8 nap múlva. ( Elkészítési határidő természetesen nem lett az átvételi elismervényre írva. ) Sőt az el nem vitt készülékemet a szerviz még értékesítheti is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...