22.8 C
Cegléd
2026. május 24. vasárnap
spot_img

Dr. Sport Kommentátor

– Közvetítettél már élő adásban is mérkőzést?
– Igen, egy időben megoldottuk, hogy az interneten élőben követhették  a meccset a szurkolók. Ez egy úttörő kezdeményezés volt, melyet a szerzői jogi viták miatt abba kellett hagynunk.
– Hogyan készülsz fel egy mérkőzésre?
– Most már így 2-3 év után úgy készülök, mint egy rigolyás öregember. Rituálék vannak, hogyan szedem össze az anyagokat. Konkrétan a legutóbbi Újpest elleni mérkőzésre, ahonnan közvetíteni egy „rang”, az ellenféllel kezdtem az információ gyűjtést. Az az elvem, hogy a nézőnek éreznie kell, hogy én egy kicsit többet tudok a játékosokról. Minden adatot, esélyt begyűjtök és számolgatok. Nem lehet a statisztikai számokban tévedni, de még a stadion adatait is begyűjtöttem és használtam a mérkőzés alatt, megemlítve azt is, hogy talán az ország egyetlen olyan stadionja, ahol lifttel lehet felmenni a közvetítő állásba.
– Van-e valamilyen „névjegyed”, ami minden közvetítésben elhangzik?
– A csapatok már a pályán vannak, ezt minden alkalommal bemondom. De van, ami nem hangzik el. A hazai mérkőzéseken a kezdőkörben az óramutató járásával ellentétesen megyek egy kört, majd a meccs előtt és a szünetben megeszek egy balaton szeletet.
– Ki a kommentátor példaképed?
– Talán Méhes Gábor. Annyira jó orgánuma van és annyira felkészült mindig, hogy ha fele annyira jó lehetnék, már elég lenne nekem.
– Már sok mérkőzésen túl vagy. Mi az a sztori, amit sohasem fogsz elfelejteni?
– Volt egy kellemetlen szituáció a tavaly őszi szolnoki meccsen. A mérkőzésen volt egy perc, amikor sok minden történt. Gólt kaptunk, sérült és csere is volt és még szabálytalanság is történt. Majd ezek után akárhogy is számoltam, nem jött össze a 11 játékos. A nézők biztosan tudták, hogy a játékvezető közben kiállította Kurucsai Milánt, viszont ezt nem vettem észre és kérdeztem adásban: hol van Kurucsai Mihály?!Persze aztán megláttam, hogy lassan hagyja el a stadiont, de akkor már azon gondolkodtam, hogy ledobom a mikrofont.
– Jól érzed magad ebben a szerepben?
– Én nagyon élvezem! Számomra a közvetítés két órája teljes szellemi kikapcsolódást nyújt. Távlati szándékom, hogy elvégezzek egy riporter iskolát.  Akkor nyugodt lehetek, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy ezt jól csináljam.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...