5 C
Cegléd
2026. április 27. hétfő
spot_img

8 napon túl gyógyuló sérülések két esetben

Két kiemelt bűncselekmény kapcsán került sor nyomozás elrendelésére:
– az egyik eset Abonyban történt, ahol egy Büfében bántalmazták a sértettet
– a másik eset pedig Dánszentmiklóson, ahol a bántalmazás a sportpályán történt
Mindkét esetben 8 napon túl gyógyuló sérülések keletkeztek.
Május hónaphoz kapcsolódóan felhívnám a figyelmet arra, hogy május 25. Az eltűnt gyerekek világnapja, amikor is az 1979-ben New York-ban eltűnt 6 éves kisfiúra és társaira emlékezünk. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az eltűnt, illetve bántalmazott gyerekek ügyében a megelőzés illetőleg az országok közötti együttműködés fontosságára. Pest megyében 2011. évben összesen 865 gyermek-és fiatalkorú eltűnését jelentették.
Ne menjünk el egy csavargó, látszólag egyedül lévő gyermek mellett, segítségért fordulhatunk a Rendőrséghez vagy a 116-000-ás ingyenesen hívható telefonszámon a Kék-Vonal Alapítvány munkatársaihoz!

Közlekedési Hírek 
A korábbi heteket tekintve az elmúlt hét közlekedés tekintetében, szerencsésebbnek mondható. A balesetek továbbra is Cegléd területéhez köthetők. Kettő esetben történt könnyű sérüléssel járó baleset, mindkettő során az elsőbbség meg nem adása volt a kiváltó ok. Ezen felül szintén Cegléden a Törteli úton haladó szgk. haladása közben eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol az árokba hajtott felborult valamint az ott lévő villanyoszlopnak ütközött. Itt viszont már súlyos sérülés járt a baleset.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...