7.8 C
Cegléd
2025. november 10. hétfő
spot_img

Lesz idő sétálni egyet a városban

Gulyás Zoltán a női vízilabda válogatott menedzsere, a vízilabda szövetség szakmai  vezetője is részt vesz a ceglédi felkészülésben az olimpiára készülő női pólósokkal. Gulyás Zoltánt ceglédi vízilabdamúltjáról is kérdeztük:
– Néhány évig Cegléden voltam igazolt vízilabda játékos, egy csapatban Beck György barátommal, aki ma a szövetség társelnöke. Szép éveket töltöttem itt, jó baráti társaság jött össze és a körülményekhez képes jó eredményeket is értünk el. Mostanában is járok Cegléden az uszodában, mert a Vízilabdaszövetség Ellenőrző Bizottságának elnöke is vagyok.
– Miért éppen Cegléd lett az első felkészülési helyszín?
– Néhány éve a férfiválogatottnak volt itt mérkőzése, akkor jó benyomásokkal távoztunk. Most olyan nyugodt, a világtól kicsit elzárt helyet kerestünk, ahol a lányok meg tudnak nyugodni, egy hullámhosszra kerülni. Tudtuk, hogy itt ideálisak a körülmények, mind a szállodát, mind a fürdőt tekintve. Tárgyalásaink során pedig még kedvezményeket is biztosított számunkra a wellness hotel és a fürdő.

Nem először veszik igénybe a vízipólósok a ceglédi Hotel Aquarellt edzőtáborozás céljára. Tavaly a fiúk edzőtáboroznak itt, idén az olimpiára való felkészülés fáradalmait pihenik ki a lányok a négycsillagos szállodában.
– Örülünk, hogy jól érzik magukat a lányok az Aquarell-ben, viszonylag távol a város zajától, nyugodt körülmények között. Ahhoz, hogy megfelelő legyen a helyszín a felkészüléshez, fontos tényező volt, hogy a termálfürdőben minden igényt kielégítő vízilabda medence van, a városban pedig színvonalas, jól felszerelt konditerem. Szívesen működünk együtt szervezetekkel jelen esetben a sport, de a közélet más területein is, ezzel is bizonyítva társadalmi felelősségvállalásunkat. Ha ez Cegléden történik, még nagyobb öröm számomra. – mondta Jarabek Bence igazgató.

További képek Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...

Megosztja a várost a McDonald’s érkezése

Ma derült ki, december 3-án megnyitja kapuit a ceglédi...

Tragédia egy ceglédi nevelőszülői családban

Szomorú hír rázta meg a hazai közvéleményt a múlt...

Bővül az Ipari Park Cegléden

Több mint 314 millió forint vissza nem térítendő európai...