2.7 C
Cegléd
2026. április 12. vasárnap
spot_img

Egyszerű pénzkidobás

Kissné Laczkó Zsuzsanna, a ceglédi MSZP Női Tagozatának alelnöke tartott sajtótájékoztatót június 14-én a párt irodájában a sajtó képviselőinek, hogy felhívja a figyelmet a kormány felelőtlen költekezésére.
– A nemzeti konzultációs kérdőívet 8,2 millió fő kapta kézhez, ami a 2012-es évben 976 millió forintjába került az államnak. (…) felháborítónak tartjuk, amit a kormány művel. Amíg a kormány majdnem 1 milliárd forintot költ a nemzeti konzultációra, – ami a véleményünk szerint nem más csupán egy kommunikációs trükk, adathalászás – addig az országban több mint 4 millió ember él létminimum alatt, s a számuk napról napra növekszik. Az ország számára teljesen egyértelmű, hogy új munkahelyek kellenek, a nyugdíjakat, valamint a minimálbéreket emelni kell, és még hosszasan sorolhatnám a kérdőívben szereplő pontokat. Amennyiben  a városlakói is úgy érzik, hogy az újabb nemzeti konzultáció egyszerű pénzkidobás, a levelezgetés helyett tenni, cselekedni kell, úgy kérjük, jutassák el számunkra kérdőívét, az ebből származó bevételből többek között az éhező gyermekek alapítványát támogathassuk. – mondta el az alelnök.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...