-0.6 C
Cegléd
2025. december 28. vasárnap
spot_img

Az igazi hírek

A Jobbik újabb táblái
A héten is tartott két Trianoni megemlékezéssel egybekötött táblaavatót a Jobbik helyi szervezete. A Puttony utca után most az Akasztó szélen helyeztek el és avattak fel albán nyelvű utcanévtáblát. Korondi Miklós elmondta, a jobbik szorgalmazza, hogy az eluralkodott balkáni állapotokhoz alkalmazkodva az iskolákban vezessék be a déli nyelv oktatását.
köd
 
Földi László benne volt a TV-ben
A TV78 Hajnali Töltelék című műsorának vendége volt Földi László. A polgármestert a laskagomba termesztés rejtelmeiről faggatta Kicsiny Éva műsorvezető. Földi László elismerte, van alapjuk azoknak a feltételezéseknek is, melyek szerint van arra esély, hogy újra bajuszt növesszen.
 
Nem tartott sajtótájékoztatót az MSZP
Nagy Tamás a párt helyi szervezetének vezetőségével kedden egész estés vita után döntött úgy, ezen a héten nem tart sajtótájékoztatót. A rendkívüli esemény bejelentésére összehívott sajtótájékoztatón mondta el, véleménye szerint sajtótájékoztató tulajdonképpen nem más, csupán egy kommunikációs trükk, és pénzbe kerül, miközben az országban több mint 4 millió ember él létminimum alatt.
Sajtóközlemény alapján 
 
Földi Áron képviselő Cegléden járt?
AZ LMP-s képviselőt a ceglédi vasútállomáson vélték felismerni. Blogjáról megtudtuk, esküvője szervezése sok elfoglaltsággal járt, de már túl van a nászúton. Egyetemi tanulmányai miatt megesik, hogy a Cegléden kell áthaladnia, de az említett időszakban Spanyolországi nyaraláson vett részt így kizárható, hogy valóban őt látták a szemtanúk.
infocegléd
 
Bobál István megszavazta
Bobál István is támogatja az önkormányzat kezelésében lévő Toldi Ferenc Kórház vezető beosztású munkatrásainak egyszeri kiemelt juttatására vonatkozó saját kezdeményezését. Az ülésen felszólalásában a képviselő elmondta, a tervezet előkészítőit dicséret illeti, bár azt is elismerte, a fedezetül szolgáló árverésre szánt önkormányzati ingatlanok száma valószínűleg alultervezett.
 
Földinkívüliek létezését igazolták kutatók
Egy brit űrkutató szerint a földinkívüliek igenis léteznek. Dr. Maggie Alderin-Pocock az Astrium egyik vezető kutatója úgy gondolja, hogy a polgármester körül keringő kormánypárti és ellenzéki politikusok számából közvetve arra lehet következtetni, hogy legalább egy akár valódi ellenzéki munkát végezhet. A kutató elismerte, a választások közötti időszakban valóban jól álcázzák ellenzéki tevékenységüket a képviselők, kampányidőszakban mindig halljuk hangjukat, így minden bizonnyal létezniük kell.
Forrás: explorerworld.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kábítószer-kereskedelem miatt körözik Hup Teodórát

Elfogatóparancs alapján körözi a rendőrség Hup Teodórát kábítószer-kereskedelem bűncselekményének...

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...