13.9 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

163,8 milliót kaptunk

Pest megye sportszervezeteit 4 milliárd forint közvetett állami támogatás is segíti a kormány által bevezetett, látvány-csapatsportágakat támogató társasági adókedvezményeknek köszönhetően. – számolt be a pestmegye.hu. A jégkorong, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, vízilabda támogatásával kapcsolatos társasági adókedvezmény (TAO) rendszerének bevezetésével a szervezetek új forrásokhoz jutottak. „Az új sporttámogatási mechanizmus már az első évében komoly eredményeket mutat. (…) 2011 januárjában regisztrált 240 ezer fő versenyengedélyes sportolói létszám 2012 júniusára 300 ezer fölé emelkedett, és a bővülést túlnyomó részben a gyermek és utánpótlás korcsoportok új versenyengedélyesei eredményezték.” – mondta Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára.

A Pest megyei egyesületek között a 2011/2012-es támogatási időszakban a sikeres pályázatok révén – személyi jellegű ráfordítások, tárgyi eszköz beruházás, utánpótlás-nevelési feladatok ellátása, képzések és közreműködői költségek jogcímen – összességében 163,8 millió forint került ceglédi sportklubokhoz a TAO kedvezményből. A kézisek 20, a kosarasok költségvetése majd 30 millióval gyarapodott, több mint 82 milliót kapott a CVSE labdarúgó szakosztálya, a vízilabdások pedig 31 millióval többel gazdálkodhattak.

Forrás: pestmegye.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....