26.6 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

A pesszimista ígérethez képest is csúszik

2010-ben Fónagy János legkésőbb 2020-ra ígérte a 4-es út elkészültét. Az atv.hu megkeresésére a tárca most azt közölte: 2024 a végső határidő.
Cegléd és környékének kereszténydemokrata országgyűlési képviselője – egyben a város polgármestere –, Földi László 2010. július 5-én a parlamentben kérdést intézett Fónagy Jánoshoz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárához. A kormánypárti politikus arról érdeklődött, hogy mikor készül el az új 4-es út. Az államtitkár akkor úgy válaszolt: „A Budapest-Szolnok-Püspökladány-Nagykereki közúti folyosó nyomvonalának jelentős részét tartalmazza az autópálya-törvény melléklete. Jelenleg csak az mondható el biztosan, hogy a teljes megvalósítás több uniós programozási ciklust érint, így lehet, hogy lesz olyan elem, amely 2014 utánra, valahová 2014 és 2018-2020 közé tevődik.” Tehát: legkésőbb 2020-ban elkészül a 4-es út – ígérte akkor Fónagy János.
Mivel Földi László kérdése óta több mint két év telt el, és Üllő és Cegléd között még egy kapavágás sem történt, az ATV tudósítója, Szegő Péter a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordult, hogy rákérdezzen az ügy állására. Az ATV írása itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...