26.1 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Már 3000-en jutottak munkához

A konstrukció szerint az a munkaadó kaphat támogatást, amelyik ez év szeptember elejétől december végéig, legfeljebb négy hónapig foglalkoztat regisztrált pályakezdő álláskeresőt teljes vagy részmunkaidőben. A munkaadó részére a 2012. évi bér és szociális hozzájárulási adó költségeit fedezik maximum a minimálbér 200 százalékáig. Az államtitkár hangsúlyozta: a program segítségével a pályakezdők olyan munkatapasztalatot szerezhetnek, amely később előnyös lesz számukra. Iróczki Lénárd, a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója tájékoztatójában emlékeztetett: Pest megyében 185 ember bevonására van lehetőség, közülük 120 fiatal már elhelyezkedett.
Cegléden ezidáig húsz munkáltató részesült – 19,5 millió forint támogatásban, 33 pályakezdő foglalkoztatásával. A főleg fékcsővégek gyártásával foglalkozó Kónusz Kft. három a vállalatnál korábban ipari tanulóként megfordult – pályakezdőt tudott alkalmazni a programnak köszönhetően, és foglalkoztatásukat hosszú távon tervezik mutatta be a lehetőséget Kunszt Mihály tulajdonos-ügyvezető. Az 500 millió forint éves árbevételű, 80 százalékban exportra termelő cégben ezzel ötvenre emelkedett a foglalkoztatottak száma.

Forrás: mti

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...