17.8 C
Cegléd
2026. július 4. szombat
spot_img

Helycsere volt a tabella első helyén

Megőrizte harmadik helyét az Autó Kelly Keverton és negyedik helyét a Jazz Cafe a Pákozdi Kupa 12. fordulójában. A góllövőlistát továbbra is Oldal Tibor vezeti annak ellenére, hogy ebben a fordulóban nem szerzett gólt, míg versenytársai Kecskeméti (4), Szokoli (1) góllal zárkózik hozzá.
A Pákozdi Hús simán hozta a kötelezőt, különösebb ellenállást nem tanúsított a Bróker Zsaru csapata. Kecsó csapata kedvére rúgta a gólokat, a 12-2 arányú győzelem mindent elárul. Két végig fegyelmezetten játszó, sokat futó csapat küzdelméből a  Jazz Cafe jött ki szerencsésebben és nyert 2-1 arányban. Annál is inkább, mert a Kedvencek kapusa, Hegedűs István a mérkőzés utolsó percében súlyos sérülést szenvedett. Ezúton kívánunk neki jobbulást.
A Revans szokásos küzdő játékával felőrölte a helyenként formás támadásokat építő, de sok helyzetet kihagyó Nevenincs csapatát. Végeredmény 3-1 a Revans javára.
A forduló nagy meglepetését okozta az Ön-Ért, akik végig fegyelmezetten játszva 2-1 arányban legyőzték a listavezető Showder Club csapatát. Az Ön-Ért győzelmét a héten közúti balesetben súlyosan megsérült kapusának, Sipos Csabának ajánlotta. Gyors felépülést kívánunk Csabának!
A forduló rangadóján sok szép megoldást láthatott a közönség mind két csapattól. Az Autó Kelly vezetett 3-1-re is, de nem tudta megtartani előnyét a kitartóan játszó Mirror Fashion ellen. A végeredmény igazságosnak mondható 3-3 arányú döntetlen lett.
A Young Boys ismét bizonyította, hogy mindenre képes, de ezúttal a negatív oldalát mutatta a csapat. A csere nélkül felálló CFE állva hagyta őket, zsinórban lőtték góljaikat és 5-1-re elhúztak, köszönhetően Harsányi Tibor mesterhármasának. A Young Boys az utolsó tíz percben megindított hajrával csak az eredményt tudták kozmetikázni, ami 5-4 lett.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...