40 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Dögös 5-ös Bömös

Főszereplőnk 1988-ból való, egyidős az új típus bevezetésével, ekkor jelent meg ugyanis az 5-ös széria harmadik generációja E 34 kódjellel. Az ősmodell 1972-től kezdődően kapta meg az elnevezést, innen eredeztethető a sorozat létrejötte, amelyet a mai napi gyártanak. Tulajdonosa nemrégiben költött rá majdnem egymillió forintot, hogy így – teljesen újszerű állapotban – nézzen ki. Bár még nem veteránkorú, de nem is tervezi, hogy oldtimer legyen belőle valamikor. Ez egyáltalán nem baj, mert így 24 évesen is gyönyörű! A felújítás során több alkatrész ki lett cserélve kívül-belül, valamint teljesen újra lett fényezve, a tetőlemez pedig kevlármintás dekormatricát kapott, amely szépen illik a grafitmetál színhez. 

Nemcsak itt, de a kilincseknél és az ablaktörlőknél is visszaköszön ez a diszkrét minta, igaz itt már nem matricával, hanem festéssel alakították ki a fényezőműhelyben. A lemezek alatt egy 3,4 literes hathengeres benzinmotor dolgozik, a 211 lóerőt automataváltó küldi a hátsó kerekek felé. A BMW többek között az a gyártó, aki a mai napig előnyben részesíti a hátsókerék meghajtást. Maga a modell nagyon népszerű volt nemcsak nálunk, de otthon Németországban egyaránt. Aki emlékszik még a Derrick című krimisorozatra, az tudja, hogy a táskás szemű, de annál éberebb főfelügyelő hivatalos szolgálati autója mindig BMW volt. A magyar nézők/rendőrök irigyelték is ezért akkoriban. 

Krisztián 11 évvel ezelőtt vásárolta, azóta annyira hozzánőtt, hogy nem szívesen válna meg tőle. A használtautó piacon nem sok, de főleg nem ilyen állapotú példány található. De ha el akarná adni, akkor sem térülne meg az a rengeteg energia, amit a hosszú évek alatt belefektetett. Így marad a „Bömös”, sőt újabb „kozmetikai kezeléseknek” néz elébe a későbbiekben. Csak az tudja igazán, akinek ez a szenvedélye, hogy mennyire nem egyszerű ilyen állapotba hozni és ilyen szinten fenntartani az egyre korosabbá váló négykerekűeket. Folyamatos törődést igényelnek, az alkatrészek pedig nem olcsók. 

Az autóba ülve magával ragad a bajor elegancia, ami semmi mással nem összehasonlítható. Hamisítatlan BMW műszerfal, kapcsolók, amelyek sok éven keresztül megdobogtatták a szíveket. Nem kell a múlt idő, mert a vezető felé fordított középkonzol, a kényelmesen elérhető kezelőszervek a mai napig a kedvenceim közé tartoznak. Ma már retro, de így is stílusos és illik a képbe a beépített „zsinóros mobiltelefon”, ami még mindig működik. Nagyon szépek a bőrkárpitok, harmonizál velük a famintás műszerfal. Nemcsak szépek, hanem kényelmesek az ülések, hátul masszív könyöklővel ellátva. Ennek ellenére hamarosan „ráncfelvarrásnak” lesznek kitéve, ugyanis a háttámla betétek diszkrét bordó bőrözést kapnak majd. Ha BMW, akkor nem szabad megfeledkezni arról a külső stílusjegyről, amely a márkára már több mint 40 éve jellemző. Olyannyira, hogy más márkák szintén alkalmazták ezt a formai különlegességet. Hofmeisterknick-nek hívják a hátsó ablaknál található hokiütőszerű görbületet, a név pedig Wilhelm Hofmeistertől ered, aki 1955-től 1970-ig volt a gyár formatervezési igazgatója. A könnyűfém felniken szereplő családnév pedig Krisztián családnevét viseli, a gyönyörű felnik széles és alacsony profilú gumikon gördülnek majd tavasszal. Ha jön a jó idő, akkor ugyanis újra feléled majd ez a Dögös Ötös, hogy ne csak gazdája lelje benne kedvét, hanem mindenki, aki látja és hallja Bömöst. Ezúton köszönöm Nyíri Krisztián segítségét, aki autóját bemutatta, valamint hozzájárult ahhoz, hogy a lapban megjelenhessen az írás. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...