21.1 C
Cegléd
2026. október 18. vasárnap
spot_img

„Célom a TOP ötbe kerülés!”

A ceglédi sportoló neve nagyon jól cseng a különböző nemzetközi versenyeken, ahol előkelő ranglistás helyezése miatt automatikusan a középdöntőben kezdi a küzdelmeket. Ebben az évben Hegének nagy tervei vannak, az április közepén kezdődő Világkupa-sorozat végére a legjobb öt közé szeretné beverekedni magát, és titkos álmának megvalósításához további támogatókat keres.

„Alapvető célom, hogy a jelenlegi helyezésemet megtartsam, és a versenyeken legalább a legjobb nyolc közé bekerüljek. Titkos vágyam a TOP 5 mezőnye, és ennek eléréséhez érzek magamban elég erőt és tudást. Szerencsére bringa fronton nincs gondom, a versenyekre minden alkalommal két kerékpárral érkezem, egy versenygéppel és egy gyakorlóval, ráadásul minden alkatrészből elegendő tartalékkal rendelkezem. Idén szeretnék még több bemutatót tartani, ami amellett, hogy kiváló edzés, a sport népszerűsítésére is szolgál. Bevallom, imádom elkápráztatni az embereket olyan ugrásokkal, amiket a világon csak néhányan tudunk” – fogalmazott a 23 éves sportoló.
 
Az idei nemzetközi versenynaptár
1. Világkupa: Németország, Heubach – 2013. 04.20-21
2. Világkupa: Lengyelország, Walbrzych – 2013. 06. 01-02
3. Világkupa: Franciaország, Pra Loup – 2013. 07. 26-28
4. Világkupa: Franciaország, Meribel – 2013. 08. 16-18
5. Világkupa: Belgium, Antwerpen – 2013. 09. 27-29
Bajnokságok
Világbajnokság: Dél Afrika, Pietermaritzburg – 2013. 08.26- 09.01
Európa-bajnokság: Svájc, Bern – 2013. 06. 21-22
 
A világranglista első 10 helyezettje
1. Gilles Coustellier (francia) 895 pont
2. Aurelien Fontenoy (francia) 710 pont
3. Dunand Guilleaume (francia) 624 pont
4. Nicolas Vuillermot (francia) 606 pont
5. Jack Carthy (brit) 587 pont
6. Hannes Herrmann (német) 579 pont
7. Hegedűs László (magyar) 530 pont
8. Iciar Van Den Bergh (belga) 517 pont
9. Rafael Tibau Roura (spanyol) 499 pont
10. Kevin Aglae (francia) 477 pont
 
Fotó: Vas Péter – strandmag.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...