9.4 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

Ismét van rendőrőrs Jászkarajenőn

A községek polgármesterei és az országgyűlési képviselők régóta lobbiztak a rendőrőrsükért, de 2010-ig még ígéretet sem kaptak. Az új kormány és az új rendőri vezetés azonban eleget tett a kérésnek, és ha három év múltán is, de újra tizenkét rendőr vigyáz a településeken élőkre – jelentette ki Czira Szabolcs, a térség országgyűlési képviselője. Földi László, a kistérségi- és járásközpont Cegléd polgármestere úgy fogalmazott: ez a munka, ami korábban elindult, és ma a csúcspontjára ért, része annak a folyamatnak, amely arról szól, hogy a rendőrség minél inkább a lakosság közelében legyen.

Ha szükség van rá, a rendőrség 24 órában vegye észre, hallja meg az itt élők problémáit, és nyújtsa ugyanazt a közbiztonságot az ország minden pontján, amit a főváros ötödik kerületében nyújt – mondta az avatón Oberling József, az ORFK főosztályvezetője. Akik nem hajlandók betartani a szabályokat, és a törvényeket, azok semmi jóra ne számítsanak. Minden törvényes eszközt fel fognak használni, hogy a lakosság biztonságérzete javuljon – ígérte a Pest megyei rendőrfőkapitány, Mihály István.

Fotó: miabonyunk.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....