Ebben a korban már elvárható, hogy ne csak hallgassa, hanem önállóan fogalmazzon maga is meséket. Ezekből a mesékből megismerhetjük, mire irányul az érdeklődése, melyek azok az alapvető problémák, amelyek foglalkoztatják, mitől szorong, milyen érzéseket él át különböző helyzetekben.
Az általa írt mesékben azokat a valóságelemeket ábrázolja, amelyek a mindennapi életben fontos szerepet töltenek be.
A mesében legyőzheti félelmeit, beteljesítheti akaratát, újraélheti és átalakíthatja a valóságot. Ezáltal csökken az indulatok hőfoka, lehetőség van egy nem tudatos öngyógyító tevékenységre. Ahogy a mesékből a csodás elemek kikopnak, helyet adnak a valóságnak, a mesehős is elveszíti régi nagyságát, a hősies küzdelem valóságossá alakul. A mesékben olyan hősök jelennek meg, akik emberi érzelmekkel rendelkeznek, félnek, töprengenek, olykor furfangosak, cselesek. A mesebeli hős lassan rendkívüli emberré válik, később pedig ezt a rendkívüliségét is elveszíti. A hősök nemcsak emberibbek, gyerekesebbek, hanem olyan egyéni vonásaik, cselekvéseik, indítékaik vannak, mint magának a mesét hallgató és olvasó gyereknek. Megjelenik a hős, akinek már nincs szüksége segítségre, hanem a saját ereje által akar győzni. Ugyanígy maradnak el a csodálatos körülmények, fokozatosan kikopik a varázslat és mind mélyebben tör be a realitás. A mese és a valóság vegyítése, egybevonása már a mesekorszak végének előszele. Kívánok minden olvasónak sok szép, gyerekek által megfogalmazott MESÉT!
Hortiné Márkus Zsuzsanna tanítónő
