20.6 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Rögbi az iskolában?

– Mióta edzenek itt a Református Iskolában? 

– Tavaly ősszel, ahogy megszereztem a szakedzői képesítést ceglédi klubtársammal, Szabó Istvánnal együtt elkezdtük a gyerekek toborzását. A Református Iskola örömmel biztosította a helyet, így most 14 fős „bázissal” bírunk, amelyhez bátran csatlakozhatnak a diákok.

– A korosztályok elkülönülnek a játékszabályokat illetően?

– 14 éves korosztályig vegyesen játszhatnak a fiúk-lányok. Én most 3-4. osztályosokkal dolgozok együtt. Velük a szalagos és touch rögbit játsszuk, amelyeket fiatal, kezdő játékosok számára találtak ki, ezt nevezhetjük „finomabb” változatnak is, hiszen nincs ütközés a pályán. A felnőtteknél már a nők és férfiak elkülönülnek. Én a női 7’s bajnokságban játszom az agárdi és ceglédi lányokkal, ami azt jelenti, hogy heten vagyunk egyszerre a pályán, a játékidő pedig kétszer 7 perc 1 perc szünettel.

– Néhány hónap alatt remek eredményekkel is büszkélkedhetnek…

– Az első próbatételre Esztergomban került sor, ahol a tapasztalatszerzés volt a fő cél. Itt ugyan nem értünk el eredményeket, de mindenképp pozitívan hatott a csapatra. A második megmérettetés Budapesten zajlott, ahol már döntetlen és győztes meccseket is magunk mögött tudhattunk. Igazi meglepetés és óriási ösztönző erő volt a székesfehérvári bajnokság, ahol a második helyet hoztuk el! Fantasztikus élmény volt ez mindannyiunk számára.

– A folytatás?

– Természetesen! Március 15-én Székesfehérvárra utazunk, április 20-án Esztergomba a diákolimpiára, május 18-án, pedig Kecskeméten mérkőzünk. Jelenleg heti két edzéssel készülünk, a nyári szünetre pedig már az edzőtábori lehetőségekről is beszélgettünk. A szülők nagyon segítőkészek, sok támogatást kapunk, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni. Visszatérve a lelkesedésünk, a sport iránti szeretetünk óriási, így nagy ambíciókkal folytatjuk a tavaszi időszakot.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...