…
A szenvedés nem akkor kezdődött, amikor Pilátus római helytartó Jézust halálra ítélte. Még kisded volt, de már Heródes katonái gyilkos szándékkal keresték. Názáretben, saját városában életére törtek. (Lk 4,16) Halálra keresték. (Jn7,1) Barátja, Júdás pénzért elárulta. Pilátus faggatására jelentette ki: „Én arra születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” (Jn 18,30) Ő nemcsak beszélt arról, hogy „Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10) Ő megélte az üldözés okozta szenvedést, amely a keresztúton haláláig vezetett. És senki, egy pillanatra sem látta boldogtalannak.
A kereszten vergődő gyötrelme végtelen nyugalommá vált, a mennybe váró Atyja kezébe ajánlotta lelkét, majd győzelme teljes tudatában kiáltotta: „Beteljesedett!” (Jn 19,30)
Ezután jött a temetés, jött a harmadnapi hajnal és beteljesedtek szavai: „Én vagyok a feltámadás és az élet!” (Jn 11,25) Feltámadt. És ez már húsvét. Apostolainak, követőinek megjelent, beszélgettek, együtt étkeztek, majd néhány hét után kivezette őket Betánia közelébe, megáldotta őket. „Áldás közben eltávozott tőlük és fölvitetett a mennybe.” (Lk 24, 50)
Íme, mennybe nyúlt a feszület. Ott él az Atya jobbján. Mindeneket magához vonz, amint mondotta. Helyet készít mindnyájunknak. És velünk van mindennap a világ végezetéig, amint ígérte.
…
Feszület: Nagypéntek. Feltámadás: Húsvét. Egyik követi a másikat. A sok-sok kereszt, mellyel találkozunk (szenvedéseink, amelyeket átélünk), nem ijesztenek. Hiszen a halált feltámadás követi. Halandóságunk halhatatlansággá változik. A mindenség egésze kell, hogy egyetlen pillangó fölemelkedhessék – olvastam egyszer. Ennyire igaz, hogy az ember élete akkor emberi, ha az Örökkévalóságban teljesedik ki. Garancia? Égig ér a feszület!
Fotó: Pákozdi Zoltán
