6.7 C
Cegléd
2026. február 23. hétfő
spot_img

Ismét történelmet írtak

 Reménykedtünk, hogy a tavaszi idényben csapatunk összeért annyira – a PEAC, Szekszárd, ZTE elleni győzelmek és a PINKK elleni egál meccs után – , hogy a ceglédi lányok képesek egy ilyen fontos meccsen is nyerni.

A reményeink beigazolódtak. Az 1. negyed – ami döntő szerepet játszott az egész mérkőzés során, – 4. percének végén 9-0 volt az eredmény a mi javunkra, a negyed végére 21-8-at mutatott a tábla a CEKK-nek.

Félidőben 35-26 arányú előnnyel mentünk szünetre és semmi jele nem volt, hogy vereséget szenvedhetnénk, sőt a 3. negyed után 54-39-re vezettünk, 15 pontra nőtt előnyünk.

A 4. játékrész elején a BSE mester Cupic edző reklamálásáért technikait kapott. Ezután néhány furcsa ítélet született ellenünk, amitől kicsit megijedtünk, de ez szerencsére nem befolyásolta a mérkőzés végeredményét.

Sokkal higgadtabban, okosabban kosárlabdáztunk, mint ellenfelünk és teljesen kihasználtuk a BSE ideges játékát.

Hozzá kell tennünk, hogy a ceglédi lányok jelesre vizsgáztak nemcsak a játék, de hozzáállás terén is. 4-en küzdöttek kisebb sérüléssel, ennek ellenére szívvel-lélekkel küzdöttek.

 

BSE-FCSM – CEKK     60 – 73

(8-21, 18-14, 13-19, 21-19)

CEKK: Cymmer 20/3, Orbán 18/3, Serbán 10, Mrozinska 10, Kobolák 7, Medgyessy 6, Millner 2, Filipowicz D, Baksa B, Filipowicz V.

Edző: Újhelyi Gábor

BSE: Katona Zs. 3/3, Orsó 4, Tiba 9/3, Vukov 2, Bagi 6. Cs: Sonyák 6, Adamecz 9/3, KÁROLYI 21, Zsilinszki.

Edző: Sztevan Cupic

 

MESTERMÉRLEG

Stevan Cupic: – A Cegléd jobb csapat, gratulálok nekik. Az első negyedben összeszedett hátrányunkat nem tudtuk ledolgozni a folytatásban. Görcsösen akartunk, emiatt sok hiba csúszott a játékunkba.

Ujhelyi Gábor: – Annak ellenére, hogy tele vagyunk sérültekkel, a mérkőzés elejétől kezdve nagyon tudatosan játszva, végig vezetve sikerült nyernünk.

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...