7.2 C
Cegléd
2026. november 4. szerda
spot_img

Lőrincz Viktor remek formában birkózott

A fiatalok közül Tóth Martin jutott legtovább. Ugyan az első mérkőzésén vereséget szenvedett, de az ellenfele döntőbe jutott és így lehetősége volt a vigaszágon a bronzéremért birkóznia. Élt is a lehetőséggel és nagyszerű birkózással megszerezte élete első magyar bajnoki érmét 66 kg-ban.

A kettős igazolással versenyző Kmegy Dániel, aki Vasas-CVSE színeiben indul szintén vereséggel kezdett, de ellenfele révén Ő is vigaszágra került, ahol már nem állt meg a 60 kg bronzérméig.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Eredmények:

60 kg 3. Kmegy Dániel Vasas-CVSE

66 kg 3.  Tóth Martin

         5.  Kozák István

84 kg 2.  Lőrincz Viktor


Szombaton rendezték a Baracsi Imre serdülő csapat – emlékversenyt Csepelen. A birkózás „Olimpián maradásáért” a 98-992000-ben született fiatalok birkóztak. A verseny az összefogás jegyében zajlott, hiszen egy-egy csapatot több szakosztály alkotott és területi válogatott ként indultak, sőt a Kiskunság csapatában korondi fiatalok is indultak. Az első ízben kiírt versenyen kilenc csapat vett részt. A ceglédiek önállóan állították ki a csapatukat, más szakosztály versenyzője nem szerepelt csapatukban.

Résztvevő csapatok: FTC, Pest megye, Észak-Kelet Mr. Tus Abaújszántó, Kiskunság, Nagykunság, Cegléd, Komárom-Esztergom megye, Orosháza, Csepel.

A csapat két győzelem és két vereség után az előkelő harmadik helyen végzett.

A csapat tagjai: Medgyes Viktor, Kecskeméti Ferenc, Mohella Flórián, Kovács Béla, Kovács Gábor, Tóth Bendegúz, Lakatos Tamás és Lendér Gyula.

A verseny végén különdíjakat is átadtak, a tuskirályi címet a minden mérkőzését tussal nyerő Mohella Flórián nyerte.

Végeredmény:

1. Csepel

2. Kiskunság

3. Ceglédi VSE

4. Komárom-Esztergom megye

5. Nagykunság

6. Orosházi Spartacus 

Ugyanezen a napon a diák II. korosztály is szőnyegre lépett a diák II. szabadfogású OB. döntőjén Budapesten a Kertvárosi SE rendezésében. A ceglédiektől heten indultak a bajnokságon. Tauber István remek és taktikus birkózásának köszönhetően az 58 kg-ban sikerült egy magyar bajnoki címet begyűjtenie. Pisti az elődöntő kivételével minden mérkőzését két menetben pontozással nyerte. Az elődöntőben szintén pontozással, de három menetben sikerült felülkerekednie a vetélytársa felett., így megérdemelten szerezte meg első magyar bajnoki címét!

Eredmények:

29 kg  3.  Katona Zoltán

35 kg  5. Papp Lajos

58 kg  1. Tauber István

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...