A felnőtt korúak még bizonyára emlékeznek a régi fás, cserjés, nádas, vizenyős Malomtó szélre, ami az elmúlt évtizedek során lépésről lépésre esett áldozatául a feltöltésnek és az építkezéseknek. Az utóbbi időkben a lápos területek nem csak Magyarországon, de Európa-szerte veszélybe kerültek. A veszélyeztetett élőhelyek és élőlények megóvásáért a nemzetközi közösség és annak tagjaként Magyarország is számos erőfeszítést tett. (Riói egyezmény a biodiverzitásról, Ramsari egyezmény a vizes élőhelyekről, Bonni egyezmény a vándorló állatok védelméről, stb.) Fontos tudni, hogy nem csupán kiemelt természetvédelmi területek (Nemzeti Parkok, Ramsari területek, természeti világörökségi helyszínek, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek, hazai barlangok) élveznek védettséget. Az 1996. évi LIII. a természet védelméről szóló törvény 23. paragrafusának 2. bekezdése más élőhelyek mellett egyedi védettségtől függetlenül általánosan védetté nyilvánított minden magyarországi lápot.
Az alföldi homokbuckák természetes kiegészítői a fragmentált vízi növénytársulások. A több évszázados emberi tevékenység, továbbá a természetes és az utóbbi időkben mesterségesen felerősített klímaingadozás átalakította a táj arculatát. Megmaradt természeti értékeink megóvása nem csak törvényi, de erkölcsi kötelességünk is a jövő generációkkal szemben.
Végszóként álljon itt még egy érdekesség: A bíbicet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2001-ben „Az év madarává” választotta.
