6.7 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Meg lesz az ultrahang készülék – Richter Egészségváros

Május 11-ére a Szabadság térre költözött az az ingyenes családi rendezvény, melyet a Richter Gedeon gyógyszergyártó cég szervez már öt éve, de Ceglédre első ízben jutott el. Többezer négyzetméteren, 2 nagyszínpadon, 26 sátorban várták számtalan ingyenes szűrővizsgálatra, egészségügyi tanácsadásra a látogatókat, akik várakozáson felüli létszámban vettek részt a rendezvényen. A szórakoztató színpadi programok mellett a kisebbeket kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várta, a felnőtteknek előadások és szűrések között lehetőségük nyílt beszélgetni Béres Alexandrával és Rudolf Péterrel, vagy tornázni Katus Attilával. A nőkről való gondoskodás jegyében a hölgyeknek kiemelt programokkal kedveskedtek a szervezők: Béres Alexandra praktikus életviteli tanácsokkal szolgált, Rácz Zsuzsa írótól szívbe markoló történeteket hallhattak, vetélkedőkön vehettek részt a hölgylátogatók. 

A városlakók ráadásul nem csak egészségükért tehettek szombaton, a Richter ugyanis kétmillió forint alapadományt ajánlott fel a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet számára a Központi Röntgen osztály új ultrahang készülékének megvásárlásához, amely összeget minden látogató részvételével és aktivitásával további 300 forinttal növelhetett. Dr. Pusztai Dezső, a kórház igazgatójának tájékoztatása szerint mintegy hatszázan váltottak ki pontgyűjtő füzetet a rendezvényen és vettek részt valamilyen vizsgálaton, így csaknem további 1,9 millió forinttal támogatták az ultrahang készülék megvásárlását. A Richter adományát kiegészítve a kórház hamarosan beszerezheti a szükséges új diagnosztikai készüléket.

Kisfaludi István fotói az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...