12.2 C
Cegléd
2026. március 17. kedd
spot_img

Világörökségi kirándulások a Táncsicsban

 

Elsőként Hollókőre a Nógrád megyei kis palóc faluba látogattunk el, ahol a várral, az Ófalu építészeti remekeivel és a még ma is élő néphagyományokkal ismerkedtünk meg. Második utunk Pécsre vezetett. Idegenvezetőnk segítségével bepillantást nyertünk a Mecsek lábainál fekvő város rendkívül gazdag történelmi, építészeti és kulturális értékeibe (pl. Zsolnay-negyed, Székesegyház, Dzsámi, Széchenyi tér, Marcipán Múzeum stb.), melyekből tanulóink a római kori Ókeresztény sírkamrák megtekintését találták a legérdekesebbnek. 

Decemberben a Pannonhali Bencés Apátság következett. A bensőséges hangulatú ismeretszerző séta végén – a méltán híres 400 ezer kötetes könyvtárban – egy tesztlap kitöltésével bizonyították tanulóink, mire emlékeznek az elhangzottakból. Ezután az Apátság területén működő biomassza erőmű működését szemlélhettük meg egészen közelről. A tél enyhülésével február végén folytattuk a kirándulássorozatot a Budai várnegyed (Palota, Mátyás templom, Halászbástya) és az Andrássy út valamint a Hősök tere és épületegyütteseink felfedezésével.

A tanulóink által legjobban várt kirándulás, az Aggteleki Nemzeti Park – március végén érkezett el. A Szlovákiával közös kincsünk legszebb része természetesen maga az Aggteleki cseppkőbarlang. Mi a Vörös-tő és Jósvafő közötti – cseppkőképződményeken a leggazdagabb – részt jártuk be. A látvány lenyűgöző volt, a kétórás túra minden percét élveztük.

Pár hét pihenő után a Tokaji történelmi borvidéken folytattuk utunkat. A Hétszőlő Szőlőbirtokon és a híres Rákóczi Pincészetben ismerkedtünk a szőlőtermesztés és borkészítés helyi hagyományaival, majd a város nevezetességeit tekintettük meg.

Legtávolabbi úti célunkat, a Fertő-Hansági Nemzeti Parkot hagytuk programsorozatunk végére, bízván a jó időben. Először elménket és szívünket gyarapítottuk a Nagycenki Széchenyi Mauzóleum és Kastély megtekintésével. Azután Fertődön az Eszterházy kastélyban elámultunk a hajdani főúri pompa láttán.

Végül egy kis túra a Fertő-tó környékén, ahol a terület őshonos magyar állatfajtáit, jellegzetes élőhelyeit és élőlényeit néztük meg. Elmondhatom, hogy kirándulásaink felejthetetlen élményt nyújtottak mindannyiunk számára. Bízom abban, hogy természeti, történelmi, kulturális értékeink megérintették gyermekeink lelkét is, és ez hozzájárul ahhoz, hogy megtanulják óvni, szeretni kisebb és tágabb környezetüket, hazájukat, Magyarországot.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...