20.4 C
Cegléd
2026. szeptember 1. kedd
spot_img

Hospice házra adakoztak

Az előzményekről a 8. D osztály tanulói küldtek lapunknak beszámolót: „Osztályunk, a Kossuth Lajos Gimnázium 8.d osztálya 2012 őszén úgy döntött, hogy jótékonysági rendezvényt szervez. Több ötlet is felmerült, hogy kinek ajánljuk fel a befolyt összeget. Végül a törökbálinti Tábitha házra esett a választásunk, amely többek között gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekek és családjaik napjait igyekszik szebbé varázsolni. Az adomány átadására május 14-én került sor, egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében. Nagy érdeklődéssel fogadtuk a ház munkatársának, Fábián Évának a beszámolóját arról, hogy mi az a gyermek hospice, és hogyan működik a Tábitha ház. Arra a kérdésre, hogy milyen célra fordítsák a pénzt, azt a választ adtuk, hogy amire a leginkább szükség van.  Reméljük, hogy ezzel az összeggel – ha csak egészen kis mértékben is – de hozzájárulhattunk a ház működéséhez, hiszen annak sorsát most már az egész osztály szívén viseli.” „megbeszéltük, hogy továbbra is kapcsolatban állunk majd. Ezúton is üzenem a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium diákjainak, hogy bármikor szívesen látjuk őket a házban. A találkát nagyon pozitív élményekkel zártuk. Mind az iskola, mind pedig a szülők büszkék lehetnek, hogy a mai világban ilyen szociálisan érzékeny és társadalmilag felelős gyermekeket neveltek, nevelnek. Köszönjük nektek!” – zárja köszönő bejegyzését az intézmény.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...