Tőlünk meg azt kéri: „Legyetek irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok irgalmas.” (Lk 6,36) Nem kéri, hogy mindentudók, mindenhatók legyünk, mert arra ember képtelen. Ám képes irgalmas lenni. És érdemes, hiszen „Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalmat találnak.” (Mt 5,7)
21. század mit teszel, mit teszünk? Felülmúljuk századainkat vagy sikerül fehéren megőrizni történelmünk vásznát? Éljen bennünk megbocsátás és irgalom. Egyedül nem megy. Ezért hittel vagy akár kételkedve mondjuk Sík Sándor egyik verséből idézett szavait:
„Krisztus, Urunk, hozzád jövünk,
A mélységből kiáltunk hozzád. –
Irgalmazz nekünk Istenem!
Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk. –
Öleld magadhoz ezt az őrült századot,
A Kisdedekért, akiket szeretsz,
A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben
S a rothadás csiráztató setét ölén
Tisztább tavasznak pattogtatják ígéretét,
Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg.”
Képes az ember irgalmas lenni? 20. században az „irgalom óriásai” irgalmas életükkel írták nevüket történelmünk lapjaira. Tanulmányozzuk tetteiket és tanításukat. Albert Schweitzer, Mahátma Gandhi, Paul Wallenberg, Szthelo Gábor, Kalkuttai Teréz Anya, Martin Luther King, Nelson Mandela, II. János Pál pápa. És ki tudná felsorolni a Vöröskereszt, a Máltai Szeretet Szolgálat, a Baptista Szeretet Szolgálat névtelen önkénteseit? És mindazokat, akik könnyeket törölnek le, sebeket kötöznek be, békességet teremtenek, elhagyott holtakat temetnek, életük áldozzák másokért katasztrófák idején? Miért? Mert él bennük az Irgalom.
Kívánom, napjainkban, a 21. század évtizedeiben ne legyen a költőnek igaza, hogy „irgalmazni magunknak mi már nem tudunk”, – próbáljuk meg, sikerül.
Illusztráció: Borsos Miklós: Az irgalmas samaritánus, 1975, lavírozott tusrajz, magántulajdon
