-7.8 C
Cegléd
2026. január 18. vasárnap
spot_img

Sikeres nyelvvizsgák a Szent Kereszt iskolában

– Mikor döntöttetek úgy, hogy szeretnének nyelvvizsgát csinálni?

– Amikor felső tagozatba kerültünk. Már ötödikes korunk óta tudatosan készültünk, minden évben megtanultunk 5 nyelvvizsga témakört.

– Ki vagy kik segítettek a tanulásban?

– Az osztályfőnökünk, Czinegéné Ildi néni, aki az osztály egyik felének tanította a németet, a másik csoportnak pedig hetedikig Rajtáné Andi néni és nyolcadikban Mészáros-Nagy Ági néni. Nekem a bátyám is segített.

– Mennyi időt vett igénybe a felkészülés?

– Ötödiktől vettünk részt szakkörön, de nyolcadik év eleje óta készültünk komolyabban. A német órák mellett heti 2 délután foglalkozott a nyelvvizsgásokkal pluszban Ildi néni. Keddenként a szóbelire, szerdánként az írásbelire készültünk. Többen mindkét napon ott voltunk. Nem éreztük tehernek a felkészülést, élveztük az együttléteket.

– Voltak-e olyan pillanatok, amikor úgy érezték nem tudjátok végigcsinálni?

– Néha, de ezeket a pillanatokat gyorsan el is felejtettük.

– Lenne-e valami tanácsotok a leendő nyelvvizsgára készülőknek, milyen módszereket tudtok ajánlani a tanulást illetően?

– Azt, hogy nem szabad feladni, és ne halasszatok mindent az utolsó pillanatra, hallgassatok a tanárotokra. És ne vegye el a kedveteket, ha néha nem tudtok valamit.

-A nyelvvizsga előtti órákban te mit éreztél, mit gondoltál, eléggé felkészültnek érezted-e magad?

– Nagyon izgatott voltam, hiszen ez volt az első igazi nagy vizsgám. Bíztam benne, hogy sikerülni fog, hiszen nagyon sokat készültem.

– Melyik részét szerettétek jobban, az írásbelit vagy a szóbelit?

-Én a szóbelit. Mindenki választott, melyik vizsgán vesz részt, melyik megy neki jobban. Akinek szülei vállalták, hogy a húszezer forintot is befizetik, az ment a komplex vizsgára.

– Ha most választhatnál, melyik nyelvet szeretnéd még megtanulni?

– Sok nyelvet szeretnék tanulni, például angolt, spanyolt, olaszt és franciát.

– Felsorolnád osztálytársaid nevét, akiknek sikerült?

– Örömmel, hiszen büszkék vagyunk.

Sikeres szóbeli: Horváth Luca, Német Bogi, Széll Ricsi, Ungvári Dóra, Vonnák Ildi és Gál Brigi. 

Írásbeli: Koncz Peti, Krivák Norbi.

Komplex: Bába Ádám, Gubik Bence, Nagy Vani, és Kuhy Emese, akinek már 7. év végén meglett a vizsgája.

– Gratulálok nektek, és sikeres középfokú vizsgákat kívánok minél hamarabb!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új mentőautó érkezett a ceglédi mentőállomásra

Új MAN TGE mentőautóval bővült a Ceglédi Mentőállomás (OMSZ)...

Megújuló közösségi sportpálya

Rimóczi Gábor, a 2. számú választókerület képviselője közösségi oldalán...

Nyársapáti atrocitások

A nyársapáti Kocsányos Tölgy Tisza Sziget közösségét ért támadások...

Ceglédet választotta téli felkészüléséhez az FC Košice

Szlovák élvonalbeli labdarúgócsapat érkezik Ceglédre a téli felkészülési időszakban....

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...