Idén, amikor készültünk a tanévzáró ünnepélyre beszélgettünk a viselkedésről. Elmondtam nekik 2 évvel ezelőtti emlékemet róluk és azt is, hogy látom a nagy változást, tudom, milyen szépen fognak állni, átélve azt a felemelő érzést, hogy magyarok vagyunk és összetartozunk. Ez így is volt, könnyes szemmel néztem kedves kis tanítványaimat, akikkel így együtt ez volt az utolsó ünnepség, hiszen jövőre már felsősök lesznek. Büszke voltam rájuk. Az ünnepség után aztán elszomorodtam. Egyik kislány elmesélte, hogy a sorunk mellett egy néni nem hogy nem állt vigyázzba, hanem még lépett is tovább. Amikor megkérte, hogy tessék szíves megállni, amíg a Himnusz szól, a néni válasza megdöbbentő volt. Azt mondta ő felnőtt, azt csinál, amit akar, hagyja őt békén!
Kedves Felnőttek! Gyerekeinket nagyon sokféle inger éri. Sokan, sokféleképpen hatunk rájuk. De egyet ne felejtsünk el: ők minket felnőtteket utánoznak, tőlünk tanulnak és majd azt adják tovább gyerekeiknek, amit mi adtunk útravalóul nekik. Mutassunk hát példát mindannyian, hogy büszkék lehessünk rájuk!
