6.1 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Azonnal állíttassák le a végrehajtási eljárásokat

Ma este lakossági fórumot tart az országjáró körútján Ceglédre is ellátogató Kásler Árpád a Kossuth Művelődési Központban.
 
Kásler Árpád ügyvéd 2009-ben alapította a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy pert nyert az OTP ellen. Azért fordult bírósághoz, mert a családja által felvett kölcsön esetében a bank a törlesztőrészlet kiszámításakor a deviza eladási árát alkalmazta. 2013. február 9-től országos gyülekezőket szervez a „deviza-károsultak” képviseletében. A Lánchíd Rádiónak elmondta: felszólítják az illetékes hatóságokat, hogy azonnal állíttassák le a végrehajtási eljárásokat, amíg a bankok megnyugtató módon el nem számolnak az ügyfeleikkel.
– A fórumokon minden kérdést szívesen veszek, erre minden előadásomon legalább egy órát biztosítok az emberek számára. Volt már rá példa, hogy Jobbikos aktivisták meg akarták zavarni az előadást és a végén még nekem kellett őket pártfogásomba venni, hogy a népharag le ne keverjen egy jól megérdemelt fülest nekik, míg el nem hagyták a termet.  ad gyakorlati tájékoztatást a fórumok menetéről honlapján az országjáró Kásler Árpád.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...