100 év pár 100 szóban
Néhány napja engem ért az a megtiszteltetés, hogy Etédi Miklós 100. születésnapján, a tiszteletére rendezett díszvacsorán ismertethettem életútját. Mondhatni régóta – immár 8 éve – ismerem szomszédként Miklós bácsit, akinek ez a pár év életének csak egy apró töredéke.
Miklós bácsi Erdélyben született 1913. augusztus 29-én Felsőilosván Nagybányától keletre a hegyek között. Édesapját oda helyezték, mivel csendőrként szolgált. A család aranyostordai származású volt – mi Tordaként ismerjük a várost. Az I. világháború után is ide tért vissza a család a négy fiúgyermekkel. Trianon után egy vagonban kerültek át Magyarországra. Először Nyergesújfalura, Bihartordára, majd Nagybajomba helyezték édesapját. A fiúk tanulmányai miatt költöztek Ceglédre. Az édesanyja örökségéből vásárolták meg a Török utcai házat, ahol immár majd 90 éve lakik Miklós bácsi. Ebben a házban élt feleségével is 67 éven át. Cegléden 1926-ban kezdte el a gimnáziumot. Osztálytársai voltak többek között:
– Füle Mihály, aki Miklós bácsi jó barátja volt. A budapesti Iparművészeti Főiskola grafika szakán végzett, majd a Pénzjegynyomda tervezőjeként dolgozott. Emellett bélyegeket tervezett, acél- és rézmetszetű ex-libriseket készített.
– Szapáry István, a muraszombathi és széchyszigeti gróf Szapáry család egyik tagja, aki bent lakott a gimnáziumban, és a tanár kísérte be külön az órákra, hogy ne találkozzon az „egyszerű” gimnazistákkal.
– Zsengellér Gyula, „Zsengellér a futball Paganinije” írta egy török újság a 39-szeres magyar válogatottról.
1926-ban két gimnáziumi osztály indult, a 104 diákból csak 22-en érettségiztek le. Abban az időben nem kellett az értelmiségi. A gimnáziumot 3. osztályban hagyta ott a latin tanár miatt, majd a polgáriban folytatta a tanulmányait, utána pedig a szolnoki fémipari középiskolában végzett. Ekkorra nyílt meg igazán az ifjú Miklós, hiszen kitűnően végzete iskoláit. Miklós bácsi bevonult katonának 2 évre, majd továbbszolgált a honvédségnél még 4 évig. Dolgozott a Weiss Manfréd Műveknél is Csepelen esztergályosként, majd felismerték a tudását, és technikusként is tevékenykedett.
A II. világháború után sem lett egyszerűbb élete, édesapja csendőr múltja megbélyegezte a jövőjét. Sikerült elhelyezkedni az EVIG-ben. Tervezett mák- és diódarálót, kukoricamorzsolót, fúrógépet. Itt dolgozott a nyugdíjazásáig. Már ebben az időben is aktív egyházfi volt az Újvároson. Közel 40 éve presbiter az Újvárosi Református Egyházközségben, ahova a mai napig eljár minden vasárnap. Sajnos látása meggyengült, így került kapcsolatba a Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesületével 2007-ben, az egyesületen keresztül került hozzá Micsinai Erzsike, aki a mai napig is gondját viseli.
… és hogy milyen ember Miklós bácsi, idézném Lédeczi nénit, aki hosszú évtizedeken keresztül volt szomszédja. Mikor tavaly nála jártunk látogatóban – hiszen az ő házukba lakunk immár 8. éve – kérdezte, hogy kivel mi a helyzet a Török utcában. Mikor szóba jött az egykori szomszédja, kortársa így szólt: Miklós, az egy rendes „gyerek”!
