42.2 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Egy súlyemelő emlékére

Tatán készültek a Los Angelesi  Nyári Olimpiai játékokra. Magyar bajnok, a 143 kg-os magyar csúcsa a szakításban reménykeltő volt, még a pontszerzésre is lettek volna esélyei. Sajnos azonban politikai döntés után a magyar csapat nem utazhatott ki Amerikába, ezzel Romhányi Lászlót is hatalmas csalódás érte. A következő évben már a CVSE versenyzőjeként folytatta a súlyemelést, három ízben is  ezüstérmes volt a felnőtt országos  bajnokságon.  Sikerrel szerepelt a Vasutas Európa bajnokságon és tagja volt a Cegléden megrendezett  magyar – lengyel „B” válogatott  mérkőzésen a hazai csapatnak.

Sikerei pozitívan hatottak a ceglédi súlyemelő sport fejlődésére, országos korosztályos bajnokok és válogatottak nőttek ki a Malomtó széli súlyemelő teremben. Többek között itt kezdte el a pályafutását a felnőtt VB és EB helyezett Tóth Ferenc is. Cegléden került megszervezésre az ország első központi utánpótlás-nevelő kollégiuma, a CVSE, a Bem Szakmunkásképző Intézet és a  Dózsa  György  Középiskolai Kollégium  együttműködése által. 

Romhányi László szorgalmas, tehetséges és sikeres sportolója volt a városnak. Alázattal volt a súlyemelő sport minden elvárásának. Sajnos a sportág körüli negatív események ártó hatása nem kerülte el sem a helyi, sem a nemzeti értékeit és hagyományait.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...