6.1 C
Cegléd
2025. november 13. csütörtök
spot_img

Kövér László avatott kopjafát Tápiószelén

A szabadság mellett az összetartozás érzésének fontosságáról beszélt az Országgyűlés elnöke vasárnap a Tápiószelén az 1849. október 6-án vértanúhalált halt 13 tábornok emlékére állított kopjafa leleplezése alkalmából tartott ünnepségen.

„Az aradiak és a 48-asok példája mutatja, hogy a hazánk, a szabadság mindig csak annyira erős, amennyire mi mindannyian hozzáadjuk a magunkét a közös ügyhöz” – mondta avató beszédében Kövér László. Hozzátette: a mindennapokban és a nagy pillanatokban a mi korunk is felteszi mindannyiunknak a maga kérdéseit, s ha ezekre igaz válaszokat akarunk találni, akkor figyelni kell az aradiak életére és halálára.

Magyarországot csak akkor újíthatjuk meg és tehetjük sikeres, gazdag országgá, ha mi is megtesszük azt, amivel tartozunk önmagunknak, a családunknak, közösségeinknek, nemzetünknek és megvédjük, megőrizzük, gyarapítjuk azt, ami a miénk – mondta. Hangsúlyozta: hinnünk kell a szabadságban és abban, hogy összetartozunk, bátran vállalva, ami a feladatokból ránk jut.
A házelnök arra is kitért, hogy 1848 nemzedékét hatalmas pillanat fogta egybe, amikor a régiből új nemzet született, amelynek mindenki egyenjogú tagja lett: a gróf és báró, a parasztgazda és a polgár, a tanár, a zsellér és minden kétkezi ember.
A szabadságharc megmutatta, hogy ez az újjonnan létrejött szabad nemzet életképes. Az újonnan megszületett polgári nemzet és a magyar szabadság ügye nekik köszönhetően erősödött meg és lett elég erős, hogy mindent túléljen – fogalmazott Kövér László.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...