3.9 C
Cegléd
2025. december 24. szerda
spot_img

Máris csődbe ment a „ceglédi” légitársaság

A ceglédi székhelyű Sólyom Airways csütörtök délután közölte 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze. Lucsik János, az új magyar légitársaságot, a Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtökön bejelentette a dolgozóknak, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a ma esedékes szeptemberi bérüket, mert nincs pénze – írja az atv.hu. A portál szerint Lucsik azt is elmondta, hogy Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden azt közölte vele, hogy az ománi befektetővel továbbra sem sikerült szerződést kötniük. Az atv.hu úgy tudja, a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait, ez mintegy 120 millió forint.

Vágó József, emlékeztet az atv.hu, csütörtökön reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került, míg a Sólyom Airways másik ügyvezetője ma lemondott. Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai – így a Sólyom Holding is – stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket semmilyen módon nem érinti – áll az atv.hu anyagában.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...