15 C
Cegléd
2026. május 22. péntek
spot_img

Játszótereken takarított a Fidelitas

Négy ceglédi játszóteret takarítottak ki október 12-én a Fidesz ifjúsági tagozatának tagjai és a hozzájuk csatlakozó önkormányzati képviselők, valamint a főváros V. kerületi szervezetének tagjai.

– Nyár végén alakult újjá a ceglédi Fidelitas. Céljuk, hogy olyan feladatokat végezzenek el együtt, amelyek a lakosság érdekeit szolgálják – mondta el Bereczky Balázs, a ceglédi Fidelitas csoport elnöke. Ezen a hétvégén a Gubody parki, a Szolnoki úti, a Külső-Budai úti és a Kereskedelmi iskola mögötti játszóteret szemelték ki, hogy több mint 30 résztvevővel megtisztítsák azokat a gyerekeknek: összeszedjék a szemetet, az avart és a száraz ágakat. Az akcióhoz csatlakozó az V. kerületi Fidelitas elnöke Szabó Krisztián elmondta: szeretnék megmutatni, hogy nem csak beszélnek, hanem tesznek is a lakosságért. 

– A dohányzás elleni törvénynek köszönhetően nagyon sokat javult a helyzet a játszótereken az utóbbi időben – mondta a helyszínen Rimóczi Gábor, önkormányzati képviselő. – Amióta a gyerekjátszókon és közvetlen közelükben nem lehet cigarettázni, sokkal kevesebb az eldobált csikk és üvegcserép. A város játszóterei a jelenlegi városvezetés idején épültek át úgy, hogy megfeleljenek az EU szabványoknak, biztonságosak, fejlesztők és szórakoztatók legyenek a gyerekek számára. Ősztől egyébként lehetősége lesz a városnak arra, hogy száz fővel több közmunkást foglalkoztasson a köztereken, köztük a játszótereken is – vagyis folyamatosan gondoskodjanak azok megtisztításáról – mondta a képviselő.

A Lidl mögötti lakótelepen található játszóteret is célba vette a Fidelitas csapata, ahol zöld hulladékot szedtek össze, a homokozókat gereblyézték át. – A helyi anyukákkal kapcsolatot tartva, pontosan tudom, hogy hálásak lehetünk a helyi lakóközösségnek, mivel nagyon tisztán tartják a játszóteret. Rendszeresen takarítják, gondozzák azt. Így szemét nem lévén, gereblyézéssel tettük magunkat hasznossá. Köszönet a lakosságnak! – mondta el Hörömpő Annamária önkormányzati képviselő.

Fotók az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...