-2 C
Cegléd
2026. november 6. péntek
spot_img

Világ Gyalogló Napok megyeszerte

Nagykőrösön a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói az Országos Diáksport Nap keretén belül több mint kétszázan ismerkedtek a botos gyaloglás rejtelmeivel. Tanáraik velük együtt „nordicoztak”. 

Cegléd környéki gyaloglásra felhívásunk vajon eredményes lesz-e? Erre az október 11-én, pénteken délután kaptuk meg a választ. Igen, a Kámáni erdőt járva, már új gyaloglóinknak meséltünk a múlt századi erdő életéről és mókás történeteinkről.

De ezzel még nem volt vége! Szombaton a Dolinába vezetett utunk, ahol a dimbes-dombos erdei sétánk legfiatalabb résztvevője egy három éves kislány, Hanna volt. Testvére a hét éves Emma elsők között teljesítette a 9,5 km-es változatos terepviszonyú távot.

Megkóstoltuk a kökényt, a csipkebogyót, kerestünk őzet, szarvast, de csak nyulat láttunk. Újdonsült gyaloglóink jól érezték magukat, reméljük, hogy máskor-másutt is találkozunk velük! Örömteli az is, hogy szövetségünktől függetlenül lehetett szervezetten gyalogolni Nagykovácsiban, Százhalombattán és Monoron is.

Nordic walking oktatóink Cegléd és Gödöllő környékén a következő napokban további 11 programot szerveznek. 

A Pest Megyei Szabadidősport Szövetség botkóstoló, botos túráira jelentkezni lehet az info@pemesz.hu e-mail címen.

Dely Márta – Nordic walking tréner

A ceglédi gyaloglás fotói Landgráf Andrástól megtekinthetők itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...