15.6 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

2013 tanárai

A Kossuth Gimnáziumban adták át november 22-én ceglédi pedagógusoknak az Év Tanára díjakat. A Dr. Beck György alapította Az év Matematikatanára – Tóth Czifra Mihály emlékdíjat 2008-ban adták át először, 2009-től pedig Az év magyartanára – Velkey Imre emlékdíjat is átadják.            

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány Kuratóriuma kezdeményezésére ettől az évtől kezdve az „Év idegennyelvtanára” díjat is kiosztják, mely Dr. Rorák Imre görög-latin-magyar szakos tudóstanár nevét kapta.

Elsőként az újonnan alapított „Év idegennyelvtanára” kitüntetést, azaz a „Dr. Rorák Imre Emlékdíj”-akat adták át, melyet általános iskolai kategóriában Balogh Boglárka, a Szent Kereszt Katolikus iskola tanára, középiskolai kategóriában pedig Ságiné Szunyogh Ildikó a Kossuth Lajos Gimnázium tanára vehetett át.  A Velkey Imre Emlékdíjat általános iskolai kategóriában Banczik Brigitta, a Várkonyi  Általános Iskola, középiskolai kategóriában pedig Varga Erzsébet a Bem Műszaki Szakközépiskola tanára kapta. A Tóth Czifra Mihály Emlékdíj általános iskolai kategória díját, a Táncsics iskola tanára  Huszár Istvánné Erős Ágnes, a középiskolait pedig a Közgazdasági Szakközépiskola pedagógusa Gergely János kapta.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....