6.1 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Szezonzáró 4:1-es győzelemmel

Bár egy hét múlva még játszik egy bajnokit a csapat, az utolsó őszi fordulón az újonc Kisvárda csapatát fogadtuk. A várdaiak jól kezdték a bajnokságot, a mérkőzés előtt 6 ponttal előztek meg minket a tabellán, ami egyel több győzelmet és hárommal több döntetlent jelent. Csapatunknak viszont minden megszerzett pontra szüksége volt, hiszen egy vereséggel tovább nőtt volna a szakadék a középmezőnyhöz képest, egy győzelemmel viszont felére csökkenthettük lemaradásunkat, így szombaton nagyon fontos mérkőzést nyert meg a Ceglédi VSE a Malomtószélen. A második félidőben harcolta ki a győzelmet a Cegléd a vendég Kisvárda ellen, akik csak egy becsület góllal tudtak válaszolni a fél óra alatt kapott négy találatra. Kiss László szakmai igazgató nyilatkozata a mérkőzés után: – Nagyon jó csapat ellen nehezen nyertünk. Alakul a csapat erőnléte, bár rengeteget kell még dolgoznunk. Talán látszik a munkánkon, hogy a második félidőben döntöttük el a mérkőzést.
Egy hét múlva már az előre hozott első tavaszi forduló keretében várjuk majd a Szigetszentmiklós csapatát.
 
Ceglédi VSE – Kisvárda 4 – 1 (0 – 0) CEGLÉD: Kovács A. – Robson, Miklósvári, Farkas I., Szala – Makrai – Koós (Markó, 85.), Kenderes, Koncz, Lipusz – Medgyesi (Kormos, 57.) Gólszerzők: Koncz az 51., Kormosa 67., Kormos  a 71., Lipusz a 77., illetve Pálvölgyi  a 85. percben

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...