6.1 C
Cegléd
2026. október 13. kedd
spot_img

Van köszönnivalónk az előző nemzedékek iskoláinak

Az előadás második része az 1868-as népiskolai törvény után létrehozott tanyai iskolák üzeneteiről szólt, ahol szintén számos kiváló ember nevelkedett és tanított. Bár hivatalosan 10 évvel a törvény megszületése után, 1878-ban került községi (közösségi) fenntartásba a Kámáni iskola, a kezdetek évekkel korábbra nyúlnak vissza. A szülők már 1875. október 21-én kérelmezték az Iskolaszéktők a fenntartásba vételt! „… Az általunk kérelmezett iskolát itt, a ceglédi tanyán felállítani, s abban eddig működő okleveles tanítót, Kajlovszky Józsefet a városi pénztárból fizetni és jelzett tanítót továbbra is meghagyni és tanítónak kinevezni kegyesen méltóztassék.”

21 „maga saját kezével” aláírt és 13 kereszttel aláírt férfi adta be a kérelmet, melynek az az üzenete, hogy már 1873-74 körül a szülők fenntartásában működött a Kámáni szőlőknél iskola. Szólt az egyszerű felszerelésekről (iskolai leltárak), a korabeli büntetésekről és két levélről. Az egyikben Anka György írta le Bán dűlői kisiskolás emlékeit, a másikban Farkasné Ócsai Mária számolt be egykori Kőrösi úti és Kappanhalmi diákélményeiről. Az egykori tanyai iskolák emlékének ébrentartásáért Hegyi Ferencnek és lelkes társainak mondott köszönetet az előadó.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...