17.2 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Négylábú segítség

’Öt gyógypedagógus foglalkozik velük, akik külön autizmus specifikus szakemberek emellett. Mellettük van szintén öt kisegítő kolléga: ők végzettségüket tekintve gyógypedagógiai asszisztensek, gyermekfelügyelők és dajkák.’ – fogalmaz Pál Györgyi. A gyerekek – akik szakértői vélemény és egy neurológiai vizsgálat után kerülnek ide – szemmel láthatóan élvezik azt a sok hasznos feladatot, melyet Zorka tár a világuk elé. ’Itt a képzés célja, hogy a mindennapi életben ők is be tudjanak illeszkedni, természetesen segítséggel.’

A gyereket képzik, de szülőkkel is jó a kapcsolat, évente egyszer-kétszer családi nap is van. Jó szülői közösség működik az iskolában, adott esetben s ha kell együttműködőek a pedagógus kollegákkal. Visszatérve az oktatáshoz: a képzés autizmus specifikus módszerekkel és eszközökkel történik, melyet kiegészítenek különböző terápiák. Ennek egy speciális eszköze a kutya, de havonta többször is járnak ki lovasterápiára is a csemői Paci Doki Alapítványhoz, illetve ha az időjárás engedi, a vízhez szoktatás is igen fontos célkitűzése az intézménynek. Az idei tanévtől kezdve pedig kutyaterápia is segíti a gyerekek fejlődését.

’Nagy az igény az autista gyerekek oktatására, de ezzel arányban kevés az ilyen képzettségű pedagógus és kevés az intézmény és a hely. Hetente megkereséssel vannak az iskola felé.’ – mondja az intézményegység vezetője, aki elmondja: a tizenegy fővel már így is teltházasok, s a megannyi megkeresés is a jóhírüket igazolja.

Auvalszky Katalin a kutya birtokosa és oktatója elmondja: a világ talán legokosabbnak tartott kutyájának nagy előnye, hogy könnyen taníthatók. Ő maga az egyetemen ismerkedett meg a kutyásterápiával, ahol eldöntötte: kiképző szeretne lenni. ’Mindig az egyedet nézzük, hogy alkalmas-e. Zorkát szocializáltuk, elkezdtük engedelmességre képezni, utána pedig speciális terápiás feladatokkal foglalkoztunk.’ – avat be az ifjú hölgy. Azt is hozzáteszi: a kutya vizsgája kétfordulós: először az állat temperamentumát vizsgálják meg, hogy van-e benne agresszió, esetleg félelem, valamint fontos szerepet kap az élelem megtagadása is. A második forduló a záróvizsga, ahol a gyerekek közt nézik meg hogyan teljesít.

’A kutya motivációs eszköz és társ is egyben. Szívesebben dolgozik a kutyának a gyerek, mint az embernek, hiszen könnyebben teremt vele kapcsolatot. Valamint segít a mozgásfejlesztésben, az önkiszolgálásban, a beszédfejlesztésben és motivációt is ad.’ – mondja Auvalszky Katalin. Zorka minden nap jelen van az autizmussal élők központjában és igen aktív jószág: napi hét-nyolc órát is dolgozik, ha kell.

Több fotó az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...