33.8 C
Cegléd
2026. augusztus 10. hétfő
spot_img

Ma sem dőlhetünk hátra!

Csütörtökön és pénteken zajlik a 12 országot felvonultató magasan kvalifikált felnőtt kötöttfogású nemzetközi Yadegar Imam-kupa 2014 verseny Teheránban, ahol Magyarország teljes csapattal képviselteti magát. Az első versenynapon 71 kilóban kétszeres Európa-bajnokunk, olimpiai ezüstérmesünk, Lőrincz Tamás is magára ölthette a címeres mezt. Tomi a 12 főből álló kategóriában törököt, japánt és iránit legyőzve jutott a fináléba, ahol legyőzve a hazai birkózót így aranyérmes lett.
A ceglédi szurkoló közönség azonban nem dőlhet hátra a fotelben, hisz a versenyen városunkból a mai napon további két kiválóság, Kozák István és Lőrincz Viktor is megméreti magát. 
Kozák István (66 kg), a korábbi 60 kilós Európa-bajnoki ötödik új súlycsoportjában 18 versenyzőt számláltak. Ő a 4-e számot húzta, ami azt jelenti, hogy csak a második körben fog szőnyegre lépni. Ellenfele az örmény Torosyan Tigran lesz. A következő fordulóban azeri-grúz győztese következhet. Súlycsoportjában hét iráni, két-két török, észak-koreai és grúz, valamint egy-egy japán, iraki, örmény, azeri.
Lőrincz Viktor (85 kg) Európa- és világbajnoki bronzérmes súlycsoportjában 11-en mértek. Négy iráni, két japán, valamint egy-egy örmény, azeri, grúz és török birkózó. Viktor a 7-es szám kihúzásával épphogy lecsúszott a nyolcas tábláról, így várhatóan ő kezdi majd a kategória mérkőzéseit a japán Tsurumaki Tsukasa ellen. Amennyiben diadalmaskodni tud, egy hazai versenyző következik a második fordulóban.
Közben megtudtuk, Lőrincz Viktor selejtezőt nyert a japán Tsurumaki ellen 1-0-ra, Kozák István örményt vert 8-0-ra az első fordulóban!
Forrás: Magyar Birkózó Szövetség

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...

A 21. századi munkahelyek átalakulása: Új lehetőségek és kihívások

Az utóbbi évtizedekben a munkahelyek világa jelentős változásokon ment...

Hogyan formálja át a vállalkozásokat az AI?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia (AI) hihetetlen gyorsasággal...