24.3 C
Cegléd
2026. május 20. szerda
spot_img

Nagyon sokat fejlődtek

November elején kezdte meg munkáját Kiss László labdarúgó edző Cegléden. Az elmúlt hónapok tapasztalatáról és eredményeiről nyilatkozott lapunknak a vezetőedző bő egy hónappal a szezonkezdet előtt: 

– Az utolsó két mérkőzésen kívül sajnos nem tudtunk úgy teljesíteni ahogy kellett volna, de jó úton vagyunk. Az eddigi segítők – Kecskeméti József pályaedző, Nagy Zsolt kapusedző, Dr. Elekes Csaba csapatorvos, Móricz Roland sportmasszőr, Balogh Mihály szertáros – mellé kaptam segítséget Pákozdi Zoltán pszichológus személyében. A szakember előbb előadásokat tart, majd a felvetődő témákról kiscsoportos beszélgetéseket tartunk, amelyekkel  – úgy gondolom – előre tudunk majd lépni, „oldani” tudjuk a játékosokat. Az őszi szereplés ugyanis megmutatta, hogy komoly pszichés problémái vannak a fiúknak – ami nem ceglédi sajátosság, sajnos az egész magyar focira jellemző. Pozitív volt a sportolók visszajelzése a mentális tréningen túl az étkezéssel, pihenéssel és edzéssel kapcsolatos orvosi előadások tekintetében is. Az edzésmunkában már láthatóan nagyon sokat fejlődtek, jól dolgoznak a játékosok. Apránként ugyan, de eredményeket tudunk felmutatni. Hihetetlen eredmény viszont – és a város és a helyi sport vezetőit dicséri, – hogy talán az egyetlen klub vagyunk az NB2-ben, amely nem tartozik egy fillérrel sem a játékosainak. Ez ma Magyarországon óriási érdem!

Nézzen be az edzésre Takács Tamás fotó albumában itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két versenyen is bizonyítottak a ceglédi birkózók

Sikeres hétvégét zártak a ceglédi birkózók: szombaton a nemzetközi...

Hétéves testvére gondozta a csecsemőt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy albertirsai nő...

Kettős győzelem

Kettős győzelemmel zárta a szezont a Ceglédi KK SE...

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...