6.7 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Fényesség 40 év után


„Köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik lehetővé tették, hogy szüleim 40 év után olyan karácsonyi ajándékot kaphattak, amit álmukban sem reméltek: villanyt, a tanya villamosítási pályázat segítségével és sok jóember közreműködésével.

Elsősorban Bezzegné Mártikának szeretném megköszönni, hogy felhívta a figyelmemet erre a lehetőségre.

– Bezzeg Tamásnak köszönöm azokat a dolgokat, amiknek a felújítás során nagy hasznát vettük.

– Köszönet Albert Józsefnek és kicsiny csapatának a gyors szakszerű munkáért valamint, hogy szüleim véleményét is kikérték és kívánságaikat is figyelembe vették és teljesítették.

– Utoljára, de nem utolsósorban külön köszönet Gazdag Andrásnak, aki a napelemes rendszert felszerelte és beüzemelte

Köszönet mindenkinek, aki segített vagy valamilyen módon részt vett egy álom megvalósulásában. Így nem csak a szüleimnek volt ”fényes” karácsonyuk, de látni, hogy ők boldogok nekem is öröm. Köszönöm! M. Mónika”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...