6.7 C
Cegléd
2026. március 21. szombat
spot_img

Tamasi Szandra győzött Miskolcon

Miskolc város látta vendégül a nemzetközi ifjúsági EBMEX Kupára érkező judokákat. A Közgép CVSE színeit sérülések miatt csak két fős miniküldöttség képviselte az „acélvárosban”. A korosztálynak ez volt az idei második hazai válogató versenye.
Tamasi Szandra javuló formában versenyezve győzött súlycsoportjában, így két verseny után vezeti a hazai rangsort. Másik indulónk Árvai Péter a súlycsoport hazai favoritja ellen kezdett, és fejet kellett hajtania a nagyobb tudás előtt, de ami még szomorúbb, hogy sajnos megsérült. Reméljük a két hét múlva megrendezésre kerülő országos bajnokságra felépülnek sérültjeink.

Eredmény – EBMEX Kupa nemzetközi verseny: Női 40 kg I. Tamasi Szandra
 
Tatán felnőtt I. osztályú ORV-t rendeztek. A CVSE-KÖZGÉP Judo szakosztályát 4 fő képviselte. A két női versenyző közül Keliger Bernadett szerepelt jobban, aki súlycsoportjában dobogóra állhatott, míg Jánovszki Helga éppen lecsúszott róla. Két Ungvári fiú közül, Zoltán első mérkőzésén vereséget szenvedett a későbbi győztestől, majd három nyert mérkőzéssel az éremért küzdhetett, azonban az érmet végül nem sikerült megszereznie. Attila viszont végre úgy dolgozott, ahogy elvárható tőle. Kifejezetten nehéz sorsolás után öt ellenfelét is legyőzve végzett súlycsoportja élén.

Eredmények: Női 52kg: III. Keliger Bernadett; 63kg: IV. Jánovszki Helga; Férfi 73kg: V. Ungvári Zoltán; 81kg: I. Ungvári Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új gyógyászati szárny a Ceglédi Termálfürdőben

Átadták a Ceglédi Termálfürdő új gyógyászati szárnyát, amely jelentős...

Rablás a ceglédi vasútállomáson

A ceglédi rendőrök elfogták azt a 25 éves férfit,...

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...