6 C
Cegléd
2026. április 8. szerda
spot_img

Valaki felismeri a házat?

A Ceglédi Galériában március végéig látogatható az az emlékkiállítás, amely a 100 éve Cegléden született Füle Mihály életútját és munkásságát mutatja be. Füle Mihály fia, Füle Péter meghatottan tapasztalta, hogy milyen nagy érdeklődés kíséri édesapja kiállítását. Lapunk munkatársának, dr. Szabó Alfrédnak képet is küldött arról, hol laktak a Sajtó utcában. Azt írta: „Az én életem sajnos úgy bonyolódott, hogy Cegléddel nem tudtam mélyebb kapcsolatba kerülni, és az idő rohamos múlása miatt már szinte senki sem maradt a családban, aki a régi eseményeket-helyszíneket felidézhetné. A csatolt képen édesapám családja látható Cegléden, a Sajtó utcai házunk udvarán.  …Középen, hátul áll a papám apja, előtte a szülei (tehát az én dédszüleim), körbe négy testvére. A kép 1912-ben készült. Lehet azonosítani a házat? Vagy már nem is áll?” – kérdezi, majd hozzáteszi, úgy 30 évvel ezelőtt jártak együtt Cegléden édesapjával, akkor még állt a ház!

Ha valaki felismeri a házat, vagy információval tud segíteni olvasóink közül, értesítse a szerkesztőséget vagy munkatársunkat a drszaboa@fibermail.hu címen. Köszönjük.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...