13.9 C
Cegléd
2026. február 28. szombat
spot_img

Bérgyilkosok vadásznak Ruttnerre

„Önt meg akarják ölni!” – hallotta a telefonban Ruttner György nem sokkal az előtt, hogy százmilliós sikkasztás gyanúja miatt házi őrizetbe helyezték. A sztárok ügyvédjét ugyanis – mint kiderült, – bérgyilkosok akarják eltenni láb alól, ezért hetekig védő őrizet alatt dolgozott és élt családjával – tudta meg a Blikk.
A lapnak a ceglédberceli szomszédok közül többen beszámoltak arról, nekik is feltűnt, ahogy heteken keresztül kísérték az ügyvédet a készenléti rendőrök irodája és otthona körül. Az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette a Blikk értesüléseit, mondván: Ruttner Györgynek valóban a rendőrség biztosított védelmet. A bűncselekmény „kiemelkedő tárgyi súlya”, valamint „nemzetközi jellegére tekintettel, a fennálló fenyegetettség reális léte” miatt kapott Ruttner és családja védelmet.
– Azt nem tudom, hogy sikkasztott-e, de azt naponta a saját szememmel láttam, hogy három héten keresztül mindenhová fegyveres golyóálló mellényes rendőrök gyűrűjében lépett az utcára. Reggel vele érkeztek, még az épület teremgarázsában is körbenéztek, mielőtt behajthatott a kocsijával, napközben is kísérték, este vele mentek haza – fejtette ki a Ruttner ügyvédi irodával szomszédos üzlet egy alkalmazottja.
Úgy tudjuk, az NNI emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt továbbra is nyomoz az ügyben, vagyis valószínű, nem találták még meg a vélelmezett bérgyilkosokat. Ruttner György jelenleg azért van házi őrizetben, mert a gyanú szerint több tízmillió forintot tett el ügyfelei pénzéből. Ezeket ügyvédi letétként helyezték el nála. A sztárügyvédet csütörtökön őrizetbe vette és kihallgatta az ügyészség, pénteken került házi őrizetbe. Kényszerfogsága egyben most menedéke is lehet, amely védelmezi is az esetleges gyilkosaitól.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...