9.4 C
Cegléd
2026. október 17. szombat
spot_img

Újra összeült a CIÖK

Alakuló ülést tartott a Ceglédi Ifjúsági Önkormányzat április 1-jén a Városházán, ahol megválasztották a tisztségviselőket is. Ifjúsági polgármester Szuda Péter, alpolgármesterek Szőke András és Nagy Orsolya lettek, jegyzőnek Magyar Dorinát választották meg. – A két évre választott 23 fős testület első feladata a május 1-jei III. Ceglédi Utcazene Fesztivál szervezési feladataiba való bekapcsolódás lesz. – tudtuk meg Kis Gyula ifjúsági koordinátortól, aki a diákszervezet munkáját segíti az önkormányzat részéről.

– Ebben az előző diákönkormányzat két tagja Nagy Kriszta és Baksa Dániel is segíti őket, hiszen ők két ízben már szervezték ezt a diákok ötlete alapján megvalósult rendezvényt. Ezen kívül a diákok városi testülete a Takarítási világnap, a Föld napja és iskolai rendezvények szervezésébe kapcsolódik be, és részt vesz a „nagy” képviselőtestület diákokat érintő döntéseinek előkészítésében. – számolt be az ifjúsági koordinátor. Az általános iskolánként két-két, középiskolánként pedig 3-3 diákból álló testület első ülése bemutatkozással és a tisztségviselők megválasztásával telt.

FOTÓK az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...