20.5 C
Cegléd
2026. május 19. kedd
spot_img

Végzetes Hiba a döntőn

Az országos tehetségkutató verseny számos zenekar számára jelentett ugródeszkát, egyebek közt a Magna Cum Laude első sikerei egyikét itt aratta. A 2013-14-es megméretésre olyan zenekarok, előadók jelentkezését várták, akik hangszeres zenét játszanak, saját dalokat adnak elő, s ezek szövege legalább 70 százalékban magyar nyelvű. A beérkezett nevezésekből 20 zenekar 4 elődöntőn keresztül versenyzett a döntőig. Elődöntőnként egy zenekar 20-30 perces műsorral mutatkozott meg a színpadon. Az elődöntők nyertesei lettek a döntő szereplői.

A zenekar 150 ezer forint pénzdíjat, Hegyalja fesztivál fellépési lehetőséget, indulási jogot a Hangfoglaló Magyarország 2014. döntőjében ahol a fődíj egy 1 millió forintos HANOSZ vásárlási utalvány, továbbá a egy 6-7 állomásos mini turnét nyert.

A zsűrinek kétségkívül nehéz dolga lehetett, hiszen erős volt a mezőny, de nem követtek el „végzetes hibát” azzal, hogy a Fatal Errort hirdették ki a Dobbantó legjobbjának. A különdíjak sem maradtak el: a Kottánkívüliek gitárosa a legjobbaktól tanulhat, a Total Commander klippet forgathat, a Tha Shudrasról pedig portfólió készül majd.

A hétvégi sikerrel immár „országos hírűvé vált” zenekarral a ceglédi Utcazene Fesztiválon is találkozhatunk május 1-én 16-19.00 között, hisz a Borpatika előtti területen a csapat fog zenélni.

Fotók: Varga Fanni – Forrás: beol.hu / rockbook.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...

Kisiklott egy KISS motorvonat

Csütörtök hajnalban kisiklott egy emeletes KISS motorvonat a budapesti...

A „Ceglédi Református Nagytemplomtól New Yorkig”

Május 9-én került sor immáron a negyedik alkalommal, hogy...

Négy érem az országos bajnokságról

Szombaton rendezték meg Dunakeszin az U13-as kötöttfogású országos bajnokságot,...