30 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Volt mit takarítani

Idén is csatlakozott Cegléd ahhoz az országos, immár negyedik alkalommal megrendezett „Teszedd!” elnevezésű kezdeményezéshez, melynek célja a lakóhelyek megtisztítása és a környezetvédelemre való felhívás. Cegléden május 10-én, a „Tavaszi nagytakarítás” keretén belül mintegy 25 helyen szedték a szemetet a szebb és élhetőbb környezetért.

A város összes általános- és középiskolájából érkeztek diákok a szemétszedési pontokra. – Az Unghváry Kereskedelmi iskola volt, amely a legnagyobb létszámmal vett részt ezen a rendezvényen, de minden iskola csatlakozott a szemétszedéshez. – fogalmazott a helyszínen Hegedűs Ágota alpolgármester, majd hozzátette: – Úgy gondolom, ha egy gyerek felszedi más után a szemetet utána meggondolja, hogy legközelebb eldobja-e. Mindenféleképpen az iskolákban kell a környezetvédelmi nevelést elkezdeni és reméljük, hogy ez majd hosszú évek alatt beférkőzik a felnőttek közé is. – mondta az alpolgármester. 

A diákokon kívül baráti társaságok, munkahelyi csoportok, civil szervezetek is a kezdeményezés mellé álltak, összesen több mint négyszázan vettek részt a várostakarításban. A városi intézmények, hivatalok munkatársai közül is sokan csatlakoztak csoportokhoz. A Várvag Nonprofit kft 24 dolgozója például az Örkényi úti játszótér mögötti területet takarította, Czesznak Tamás vezetésével. Kérdésünkre, hogy a miután a közmunkások fél éve takarítják a várost, találni-e még szemetet, az ügyvezető azt válaszolta: – Sajnos igen, a lakosság ugyanis bizonyos városrészekben nem a szolgáltatóval szerződik, hanem illegálisan szabadul meg a hulladékától, itt-ott lerakja a szemetet. Most is találtunk mindent, még tavalyi karácsonyfát is, csak annak örülhetünk, hogy a tavalyival ellentétben idén még nem akadtunk állati dögökre. – nyilatkozta lapunknak a helyszínen Czesznak Tamás.

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...