9.5 C
Cegléd
2026. április 29. szerda
spot_img

A hatszázötvenedik évforduló

Nagy Lajos érdemeit azonban ez a tény sem kisebbítheti. A király egyébként 40 évig uralkodott, ez pedig önmagában is komoly teljesítményt jelentett azokban az esztendőkben. Lajos igazi kelet-európai uralkodó volt: rokonai közé tartoztak a közeli és távolabbi országok uralkodói, ezért vezetett oly gyakran hadjáratokat az ő megsegítésükre – nem is eredménytelenül. De bennünket, ceglédieket jobban érdekelhet a belpolitikája, melyet a szakértők a „városbarát” jelzővel szoktak illetni. Az 1300-as években ugyanis számos magyar települést részesített a miénkkel azonos vagy ahhoz hasonló kiváltságban. Debrecen, Sárvár, Visegrád, Pozsony, Szeben neve álljon itt ennek példájaként és annak jeleként, hogy Nagy Lajos helyesen döntött, hiszen ezek a városok ma is léteznek.

Ám a király összes parancsa, utasítása, kiváltsága semmit sem ért volna, ha nincs a városlakókban kitartás, szorgalom és bátorság a megmaradáshoz. Pedig, ha visszagondolunk Cegléd 650 éves történetére, azt inkább nevezhetjük viszontagságosnak, mint nyugodalmasnak. Az emberek mégis vonzódtak és vonzódnak ehhez a tájhoz; gondoljunk tisztelettel őseinkre, akiknek köszönhetjük, hogy ma ezt mondhatjuk magunkról: ceglédi vagyok!

A múlt olyan, mint a mélységes mély kút, de amire vetül némi fény, azt évszázadok múltán is megismerhetjük. A jövőről azonban mit sem tudunk. Pedig bizonyára elgondolkodott már azon a kedves olvasó, hogy a mi életünkből mi marad majd az utókorra? Maradandó lesz-e a márvány emléktábla és meddig fog állni a ceglédi városháza? Megünneplik-e majd 2664-ben(!) a város következő 650. évfordulóját? A választ senki sem tudja, de azt mindannyian remélhetjük, hogy akkor is élnek majd ezen a vidéken emberek, akik így mutatkozhatnak be: mi ceglédiek vagyunk…

(A képen: emléktábla a városháza falán. A középen látható portré Nagy László Lázár alkotása)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...