Nagy Lajos érdemeit azonban ez a tény sem kisebbítheti. A király egyébként 40 évig uralkodott, ez pedig önmagában is komoly teljesítményt jelentett azokban az esztendőkben. Lajos igazi kelet-európai uralkodó volt: rokonai közé tartoztak a közeli és távolabbi országok uralkodói, ezért vezetett oly gyakran hadjáratokat az ő megsegítésükre – nem is eredménytelenül. De bennünket, ceglédieket jobban érdekelhet a belpolitikája, melyet a szakértők a „városbarát” jelzővel szoktak illetni. Az 1300-as években ugyanis számos magyar települést részesített a miénkkel azonos vagy ahhoz hasonló kiváltságban. Debrecen, Sárvár, Visegrád, Pozsony, Szeben neve álljon itt ennek példájaként és annak jeleként, hogy Nagy Lajos helyesen döntött, hiszen ezek a városok ma is léteznek.
Ám a király összes parancsa, utasítása, kiváltsága semmit sem ért volna, ha nincs a városlakókban kitartás, szorgalom és bátorság a megmaradáshoz. Pedig, ha visszagondolunk Cegléd 650 éves történetére, azt inkább nevezhetjük viszontagságosnak, mint nyugodalmasnak. Az emberek mégis vonzódtak és vonzódnak ehhez a tájhoz; gondoljunk tisztelettel őseinkre, akiknek köszönhetjük, hogy ma ezt mondhatjuk magunkról: ceglédi vagyok!
A múlt olyan, mint a mélységes mély kút, de amire vetül némi fény, azt évszázadok múltán is megismerhetjük. A jövőről azonban mit sem tudunk. Pedig bizonyára elgondolkodott már azon a kedves olvasó, hogy a mi életünkből mi marad majd az utókorra? Maradandó lesz-e a márvány emléktábla és meddig fog állni a ceglédi városháza? Megünneplik-e majd 2664-ben(!) a város következő 650. évfordulóját? A választ senki sem tudja, de azt mindannyian remélhetjük, hogy akkor is élnek majd ezen a vidéken emberek, akik így mutatkozhatnak be: mi ceglédiek vagyunk…
(A képen: emléktábla a városháza falán. A középen látható portré Nagy László Lázár alkotása)
